EN

Az Alkotmánybíróság elutasította a nemzeti köznevelésről szóló törvény egy rendelkezése ellen előterjesztett alkotmányjogi panaszt. A panasz alapjául az szolgált, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvény 2017. január 1-től kezdődően előírja, hogy a tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló, települési önkormányzati tulajdonú vagyonra vonatkozóan a tankerületi központot ingyenes vagyonkezelői jog illeti meg mindaddig, amíg a köznevelési közfeladat a tankerületi központ részéről történő ellátása az adott ingatlanban meg nem szűnik. A törvény kapcsán az indítványozó Budaörs Város Önkormányzata a tulajdonhoz való jogának sérelmét állította, mivel évtizedek alatt, nagyrészt saját erőből létrehozott egy ingatlanból és nagy értékű ingóságokból álló iskolavagyont, a támadott rendelkezés pedig ennek a tulajdonnak minden részelemét elvonja, tartalma kiüresedett, számára hozzáférhetetlen lett. Az indítványozó álláspontja szerint tulajdonképpen egy közvetett kisajátítás történt, amely mögött közérdek nem húzódik. Az Alkotmánybíróság határozatában hangsúlyozta, hogy a mindenkori kormányzatnak kell azt bizonyítania, hogy a tervezett változtatások miért és mennyiben járulnak hozzá a közérdek érvényesítéséhez, az pedig, hogy valamely, korábban önkormányzati feladat- és hatáskör állami feladattá válása mennyiben segíti elő az adott feladat- és hatáskör a korábbiaknál hatékonyabb ellátását, a mindenkori jogalkotó kompetenciájába tartozó kérdés. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatával egyezően megállapította, hogy az önkormányzatok vagyonának feladathoz kötöttségéből következően nem jelenti a tulajdonhoz való jog sérelmét az a jogszabályi rendelkezés, amely az adott köznevelési feladat ellátásához mint közérdek megvalósításához feltétlenül szükséges mértékben az állam javára korlátozza az önkormányzatok tulajdonhoz való jogát. Az Alkotmánybíróság határozatában továbbá arra a következtetésre jutott, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvény indítvánnyal támadott rendelkezése nem eredményezi az önkormányzatok tulajdonhoz való jogának aránytalan korlátozását, a jogalkotó ugyanis az ingyenes vagyonkezelői jog alapításának törvényi szabályozásával egyidejűleg megteremtette azon anyagi jogi és eljárásjogi garanciális szabályokat is, amelyek biztosítják azt, hogy az ingyenes vagyonkezelői jog terjedelme, tartalma és időbeni fennállta a feltétlenül szükséges mértéket ne haladja meg. Az Alkotmánybíróság arra is emlékeztet, hogy a területileg illetékes tankerületi központok az ingyenes vagyonkezelői joggal nem csupán a vagyontárgy vagy vagyoni értékű jog kezelésének jogát, hanem a kezeléssel járó kötelezettségeket is megszerzik.

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján megsemmisítette a Pécsi Ítélőtábla választási kampány ügyben hozott döntését. Az ügy előzményei szerint az indítványozó polgármester (egyben a 2019. évi választáson nyilvántartásba vett jelölt) egy, a városban zajló beruházásról közösségi oldalán egy bejegyzést osztott meg, amely miatt egy magánszemély kifogást terjesztett elő a választási eljárásról szóló törvényben foglalt alapelvek megsértésére hivatkozással. A kifogást a helyi választási bizottság elutasította, azonban a fellebbezés folytán eljáró területi választási bizottság határozatával megállapította az esélyegyenlőségre vonatkozó választási alapelv sérelmét, és a helyi választási bizottság határozatát megváltoztatta. A döntés indokolása szerint az indítványozó bújtatott kampányt folytatott azáltal, hogy kampányidőszakban a közösségi oldalán egy képviselőjelölt körzetében megvalósuló beruházásról tett közzé fényképfelvételeket. Az indítványozó felülvizsgálati kérelme folytán eljáró Pécsi Ítélőtábla a területi választási bizottság határozatát a támadott határozatával helybenhagyta. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ítélőtábla az esélyegyenlőség alapelvének alkotmányosan nem igazolható, kiterjesztő értelmezésével súlyosan korlátozta a hivatalban lévő, a választásokon jelöltként is induló polgármester véleménynyilvánítási szabadságát kampányidőszakban, ugyanis az értelmezése lehetetlenné tenné a hivatalban lévő politikai szereplők számára, hogy saját rátermettségüket a már elért eredményeik felmutatásával támasszák alá. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában kimondottakkal összhangban kifejtette, hogy egy polgármester vagy más önkormányzati képviselő kampányidőszakban is gyakorolhatja fennálló megbízatásából fakadó jogait, illetve teljesítheti kötelezettségeit. Pusztán arra tekintettel, hogy újabb választáson meg kívánja mérettetni magát, vagyis jelöltként részt vesz a kampányban, közhivatal viseléséhez való jogának gyakorlása és véleménynyilvánítási szabadsága általában nem korlátozható. Úgy kell tehát a hivatalban lévő polgármesternek kampányolnia, hogy a helyzetéből alapvetően fakadó előnyökön túl támogatást az önkormányzat részéről ne élvezzen, ebből azonban semmiképp sem következik, hogy hivatalban lévő polgármesterként egyáltalán nem folytathat kampánytevékenységet, mindössze arra kell ügyelnie, hogy kampánytevékenysége során kettős szerepkörét szétválasztva járjon el. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az ítélőtábla végzését megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Debreceni Ítélőtábla választási kampány ügyében hozott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. A panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó polgármesterjelöltként egy másik jelölő szervezet kihelyezett plakátjai közül kettőre feliratot ragasztott fel. Az érintett jelölőszervezet kifogást nyújtott be az indítványozóval szemben az illetékes helyi választási bizottsághoz, amely a kifogásnak helyt adott, mert a plakátok rongálása szükségképpen sérti a választási törvényben található alapelveket. A határozat ellen az indítványozó fellebbezést nyújtott be, amelyben arra hivatkozott, hogy cselekedete a véleménynyilvánítás szabadsága és a demokratikus politikai versengés keretei között értelmezhető. Az indítványozó fellebbezése folytán eljáró területi választási bizottság a jogsértést szintén megállapította, és hivatkozott többek között a Kúria gyakorlatára, amely szerint a választási plakátok elhelyezésénél csak a választási eljárásról szóló törvény szabályai érvényesülnek, és az abban foglaltakat mindenképpen sérti a korlátozás nélkül elhelyezhető plakátokra történt felülragasztás. Az indítványozó felülvizsgálati kérelme folytán eljáró Debreceni Ítélőtábla a határozatot helybenhagyta. Az Ítélőtábla egyetértett a területi választási bizottsággal abban, hogy a felirat maga is plakátnak minősül, és egyetértett az indítványozóval abban, hogy tartalmát tekintve a szabad véleménynyilvánítás körébe esik, kiemelte azonban, hogy a felirat kihelyezése nem lehetséges minden korlátozástól mentesen, mert a kifejezés módja is védett. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy a felirat kihelyezésével politikai véleményét fejezte ki, és hogy a politikai beszéd kiemelt alkotmányos védelmet élvez, és csak a szükségesség-arányosság tesztje mentén korlátozható. Az Alkotmánybíróság a határozatában megállapította, hogy a választási törvényben foglalt jogszabályi tilalom, amely maga zárja ki az ellenérdekű fél (adott esetben a másik jelölő szervezet) véleménynyilvánítás szabadságához való jogának érvényesülése érdekében a plakátok át(felül)plakátolásának lehetőségét, éppen a véleménynyilvánítás szabadságát szolgálja. Az indítványozó plakátja kihelyezésével politikai véleményét nyilvánította ki, azonban az adott esetben politikai közlés (plakát) áll szemben politikai közléssel (plakáttal): ezek között a bíróság nem mérlegelhet a jogalkotó egyértelmű tiltására tekintettel. Ebben az eljárásban tehát a bíróság által kötelezően alkalmazandó tételes jogi szabályozás bírói felülvizsgálatának, azaz a választási eljárásról szóló törvény 144. § kivételeket megfogalmazó rendelkezéseivel szemben bírói mérlegelésnek nincs helye. Az Alkotmánybíróság minderre tekintettel úgy ítélte meg, hogy a Debreceni ítélőtábla támadott végzése az Alaptörvénnyel összhangban lévő jogértelmezésen alapul, így az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló kormányrendelet egy rendelkezése elleni utólagos normakontroll indítványt. A támadott rendelkezés az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségeként elszámolható óradíjat szabályozza. Az indítványozó országgyűlési képviselők szerint a támadott rendelkezés nem a tevékenységet végző munkatársak átlagos bérköltségét veszi alapul, így ellentétben áll az információs önrendelkezési jogról szóló törvénnyel. Ez pedig alaptörvény-ellenességet is jelent, mivel kormányrendelet nem lehet ellentétes törvénnyel. A rendelkezés sérti továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot, mivel egy alapjog gyakorlását ellenérték megfizetéséhez köti. Konkrétabban a jogalkotó a ténylegesen felmerülő költség észszerű mértékétől elrugaszkodva határozta meg a munkaóránként felszámítható költségtérítés összegét, a korlátozás ezért nem tesz eleget az arányosság követelményének. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során először is rámutatott, hogy az adatigénylés teljesítése során igénybe vett munkaerő-ráfordításért nem kötelező a költségtérítés megállapítása, és ha erre sor is kerül, sem az információs önrendelkezési jogról szóló törvény, sem a kormányrendelet nem határozza meg előre a munkaerő igénybevételéért felszámítható pontos összeget, az ugyanis a tényleges munkaerő-költségtől függ. Ezért megállapítható, hogy a rendelkezés, amely csupán az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás munkaóránként felszámítható maximális összegét határozza meg, nem ellentétes az információs önrendelkezési jogról szóló törvény azon előírásával, amely szerint az adatigénylés teljesítéséért az azzal kapcsolatban felmerült költség mértékéig terjedően lehet költségtérítést megállapítani. A közérdekű adatok megismeréséhez való jog állított sérelmével összefüggésben az Alkotmánybíróság – az előbbi megállapítások alapulvételével, a szabályozás tartalmát figyelembe véve – arra a következtetésre jutott, hogy a támadott rendelkezés nem az információszabadság korlátja, hanem bizonyos értelemben – a felső korlát bevezetésével – a közérdekű és közérdekből nyilvános adatokhoz való hozzájutást segíti akkor, ha az adatkezelő a szükséges munka ellentételezésére költségtérítés felszámítása mellett dönt. A kormányrendelet ugyanis ebben az esetben biztosítja, hogy a az adatigénylés teljesítéséért munkaóránként felszámítható összeg (óradíj) egy bizonyos határt ne lépjen át. Az Alkotmánybíróság végül hozzátette, hogy a rendelkezés megsemmisítése esetében az adatigénylők a fennállónál hátrányosabb helyzetbe kerülnének, hiszen a felszámítható óradíjnak nem lenne maximuma. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az országgyűlési képviselők utólagos normakontroll indítványát elutasította.

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz indítvány alapján megsemmisítette a Kúria visszatartott illetmény megfizetése tárgyában hozott ítéletét. Az ügy előzményei szerint az indítványozó egy rendőrkapitányság állományában hivatásos szolgálatot teljesített. Egy éjszaka szolgálatteljesítés közben a fogdába fogadott egy embert, és nem észlelte, hogy nála tiltott tárgyak voltak. Miután az indítványozó ezt később felfedezte, elvette a fellelt tárgyakat, és utólag bevezette a letéti jegyzőkönyvbe. Az indítványozót az ügyészség hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki, és elrendelte a bűnügyi őrizetbe vételét. A büntetőeljárásra tekintettel a rendőrkapitány fegyelmi eljárást rendelt el és az indítványozó szolgálati beosztásából való felfüggesztéséről, illetőleg távolléti díja 50%-ának a visszatartásáról rendelkezett. Később az indítványozóval szemben folyt valamennyi büntetőeljárás megszüntetésre került. Ezt követően az indítványozó szolgálati viszonyát munkáltatója felmentéssel megszüntette. A rendőrkapitány az indítványozóval szemben korábban indított fegyelmi eljárást megszüntette, azzal, hogy a visszatartott illetménye utólagos kifizetésének a szolgálati jogviszonyról szóló törvény alapján nincs helye. Az indítványozó a visszatartott illetmény kifizetésének megtagadását jogszerűtlennek tartotta, ezért panasszal élt, amelyet a megyei rendőrfőkapitány – mint alaptalant – elutasított. Ezt követően az indítványozó bírósághoz fordult. A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a keresetnek helyt adott, amelyet a Veszprémi Törvényszék helybenhagyott. Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú határozatot pedig megváltoztatta és az indítványozó keresetét elutasította. Indokolásában arra hivatkozott, hogy az indítványozó szolgálati viszonya egészségi állapotára tekintettel felmentéssel szűnt meg, ami a fegyelmi eljárás megszüntetését is maga után vonta, ezt viszont nem lehet a fegyelmi felmentéssel azonosítani, így a visszatartott illetmény kifizetésére sem kerülhetett sor. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában lényegileg a hátrányos megkülönböztetés tilalmára és a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmére hivatkozott. Előbbivel összefüggésben azzal érvelt, hogy a Kúria határozata és a megjelölt jogszabályi rendelkezések nem megfelelő alkalmazása folytán nem kerülhetett sor a visszatartott távolléti díja kifizetésére, annak ellenére, hogy vele szemben sem a bűncselekmény elkövetését, sem a fegyelemsértést nem állapították meg. Szerinte ez hátrányos megkülönböztetését jelenti azokkal szemben, akiknek ugyan szintén felmentéssel szűnt meg a szolgálati viszonya, azonban az esetleges fegyelmi eljárás ellenük a felmentésük előtt lezárult. Utóbbi vonatkozásában azt adta elő, hogy a Kúria a jogalkotói céllal ellentétes határozatot hozott, és nem adott számot annak indokairól, hogy az ügyben releváns elvi döntést miért nem tartotta irányadónak. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során a hátrányos megkülönböztetés tilalmának állított sérelmével összefüggésben rámutatott, hogy Kúria a fegyelmi eljárásnak a szolgálati viszony megszűnése folytán kötelező megszüntetése esetét azonos módon értékelte azokkal az attól egyébként különböző esetekkel, amikor a fegyelemsértés – érdemi vizsgálatot követő – megállapítására és szankció (valamely fegyelmi fenyítés) alkalmazására kerül sor. Vagyis az indítványozó a Kúria ítélete folytán a fegyelemsértést elkövetőkkel került azonos csoportba, annak ellenére, hogy a két személyi kör heterogén. Vagyis – a Kúria érvelésével ellentétben – nem a fegyelmi eljárás megszüntetésének okai, hanem a fegyelmi felelősség megállapítása vagy annak hiánya határozzák meg a csoportképzés mércéjét, ennek folytán a visszatartott illetmény kifizethetőségét, vagyis a fegyelmi eljárás alá vont személy illetményhez való hozzájutását. A tisztességes eljáráshoz való jog sérelmével összefüggésben az Alkotmánybíróság arra jutott, hogy a Kúria ugyanis azon túl, hogy nem osztotta az első- és másodfokú bíróság – egyébként lényegét tekintve egybehangzó – indokait, valamint megismételte a szolgálati jogviszonyról szóló törvény rendelkezéseit, nem fejtette ki döntésének releváns indokait, vagyis nem tett eleget a bírói indokolással szemben támasztott követelménynek. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Kúria ítéletét megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság elutasította az Állami Számvevőszékről szóló törvény egy rendelkezése, valamint a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak és a Fővárosi Törvényszéknek az egyik parlamenti párt költségvetési támogatásával összefüggő közigazgatási jogvita tárgyában hozott ítéletei ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz indítványt. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a jogorvoslathoz való jogból fakadó alkotmányos követelményként megállapította, hogy az Állami Számvevőszék megállapításai alapján indult végrehajtási jellegű közigazgatási cselekmények jogszerűségét erre irányuló kereset alapján a bíróságnak érdemben, a cselekmény jogalapja körében a párt támogatása visszafizetésének, illetve csökkentésének összegszerűségére is kiterjedően kell felülvizsgálnia. Az ügy előzményeként az indítványozó párt vonatkozásában az Állami Számvevőszék ellenőrzést végzett, majd fizetési felszólítást küldött. Ez ellen az indítványozó párt keresettel élt, azonban keresetlevelét a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság visszautasította, mivel a bíróság álláspontja szerint az Állami Számvevőszék jelentése és az ennek alapján kiadott felszólítás, felhívás és tájékoztatás nem tekinthető közigazgatási tevékenységnek, így az elsőfokú bíróságnak a jogvita elbírálására nincs hatásköre. A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Az indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, amelyben a tisztességi hatósági eljáráshoz való jogának és a jogorvoslathoz való jogának sérelmére hivatkozott. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során először is rámutatott, hogy Magyarországon a mindenkori Állami Számvevőszék hatósági jogkör nélküli hivatali típusú intézményként működik. Az Állami Számvevőszék többek között ellenőrzi az államháztartásból származó források felhasználását és a nemzeti vagyon kezelését és a feltárt tényeket és az ezeken alapuló megállapításokat tartalmazó jelentést készít. Az Állami Számvevőszék ugyanakkor szankció-kiszabási hatáskörrel nem rendelkezik, jelentése nem tekinthető sem hatósági jogkörben elfogadott döntésnek, sem pedig bírósági határozatnak. Utóbbiakra tekintettel az Alkotmánybíróság nem látta megalapozottnak a jogorvoslathoz való jog sérelmét. Mindazonáltal a vitatott jelentés „közvetetten” mégis vitatható bíróság előtt. A fizetési felhívását követően ugyanis a Magyar Államkincstár köteles döntést hozni a pártnak a központi költségvetésből járó támogatás csökkentéséről, illetve a pártot nemfizetés esetén az adóhatóság megkeresi. A Magyar Államkincstár döntése ellen már van helye jogorvoslatnak, a közigazgatási perben pedig a szabad bizonyítás elve érvényesül, és egyetlen jogszabályi rendelkezés sem tartalmazza, hogy az Állami Számvevőszék megállapításai közigazgatási perben önmagában megdönthetetlen kötőerővel rendelkeznének. Ebből az következik, hogy az Állami Számvevőszék megállapításai alapján indult végrehajtási jellegű közigazgatási cselekmények jogszerűségét erre irányuló kereset alapján a bíróság érdemben, a cselekmény jogalapja körében felülvizsgálhatja, amit az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként is megállapított. Minthogy azonban a jelen ügyben az indítványozó nem a Magyar Államkincstár ellen, hanem az Állami Számvevőszék ellen indított közigazgatási jogvitát, az Alkotmánybíróság a bírói döntések alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói indítványt. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy a törvény alkalmazása során a jogállami jogbiztonságból fakadó alkotmányos követelmény a biztosító jogszabályból fakadó azon kötelezettsége, hogy a fizetési felszólítást a szerződő félnek, a szerződés megszűnéséről szóló értesítést pedig az üzemben tartónak egyedileg, minden kétséget kizáró módon igazolható formában küldje meg. Ezen követelmények teljesülésének vizsgálata minden esetben az eljáró bíróságok feladata. Az indítványozó bíró rámutatott, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény szerint a felszólító levelet és a szerződés megszűnéséről szóló értesítést „igazolható módon” kell megküldeni. A törvény rendelkezése az „igazolható módon” történő megküldésről nem egyértelmű, mivel annak tartalmát nem határozza meg pontosan, amely a jogbiztonság követelményét sérti. Azzal szintén ellentétes, hogy a megküldés esetén az ügyfél általi átvétel tényét és időpontját nem lehet igazolni, továbbá az is, hogy az egyszerű postai küldeményként feladott fizetési felszólítás kézbesítésének kockázatát a gépjárművek üzembentartói viselik. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során megállapította, hogy a vizsgált ügyben a normavilágosság követelményével összefüggésbe hozható aggály nem áll fenn. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény egyértelműen szabályozza a fizetési felszólítás, illetve a szerződés megszűnéséről szóló értesítés megküldésével kapcsolatos elvárásokat. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a vizsgált ügyben úgy ítélte meg, hogy az alkotmányos követelmény megfogalmazásával lehetősége van orvosolni a szövegszerű megfogalmazásából levezethető azon önkényes és ezáltal a jogbiztonság követelményével ellentétes eredményre vezető értelmezést, amely a megküldés tömeges, csoportos, címzettenként el nem különíthető igazolását is igazolható megküldésnek fogadja el.

Az Alkotmánybíróság elutasította a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény egy rendelkezése ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz indítványt. A támadott rendelkezés változatlan feltételek mellett lehetővé teszi a korábbi felsőoktatási törvény alapján megkezdett képzések befejezését 2016. szeptember 1-jéig, ugyanakkor elrendeli azon hallgatók jogviszonyának megszüntetését, akik e határidőig nem szerzik meg a végbizonyítványt. Az indítványozó hallgatói jogviszonyát a Széchenyi István Egyetem Felnőttképzési Központ a támadott rendelkezés alapján megszüntette, amelyet a rektor helybenhagyott. Az indítványozó keresetet terjesztett elő a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál, amely az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte, mivel szerinte a felsőoktatási törvény érintett rendelkezése sérti a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát. Az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezést nem találta megalapozottnak. Ezt követően a bíróság eljárását folytatta és az indítványozó keresetét elutasította. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában lényegileg a kellő felkészülési idő sérelmére hivatkozott, mivel szerinte a támadott rendelkezés teljesíthetetlen feltételt támaszt. A jogszabály által tűzött határidő észszerűtlen, nem elegendő a tanulmányok befejezésére, illetve a bizonyítvány megszerzésére. Az Alkotmánybíróság az érdemi eljárás során először is rámutatott, hogy a támadott rendelkezés 2015. szeptember 1-jével lépett hatályba, a végbizonyítvány megszerzésére vonatkozó – a korábbi követelmények szerinti – kötelezettségnek 2016. szeptember 1-jei határt szabva. A címzettek számára tehát összességében ez az időtartam állt rendelkezésre a jogszabály tartalmának megismerésére, illetve az arra való felkészülésre, hogy kötelezettségeiket teljesítsék. Ugyan az indítványozó által felvetett körülmények miatt a végbizonyítvány megszerzésére rendelkezésre álló időtartam felsőoktatási intézményenként eltérő lehet a vizsgák szervezését illetően, mégsem jelenthető ki egyértelműen, hogy objektíve lehetetlen feltételt támasztott volna a jogszabály, vagyis a kötelezettség teljesítése még potenciálisan sem volt biztosítva és emiatt nem is lehetett rá felkészülni. Önmagában az, hogy az indítványozó által állított szubjektív körülményei (pl. egymásra épülő tárgyak teljesítésének hiánya) miatt a megadott időtartam alatt nem tudta a feltételeket teljesíteni, nem jelenti azt, hogy mindenki más (pl. akinek csak egy vizsgája hiányzik) számára is teljesíthetetlen volt a feltétel, vagyis önmagában a jogszabályi rendelkezés nem teszi lehetetlenné a felkészülést az új szabályok alkalmazására. Az állami döntéshozatal körébe tartozik a felsőoktatásban való részvétel szabadságával összefüggésben a hallgatók képességének és alkalmassága feltételeinek meghatározása, a kellő felkészülési idő követelményéből nem vezethető le azonban az, hogy a bevezetett kötelezettség teljesítésére minden érintett egyéni körülményeire tekintettel a megadottnál hosszabb időtartamot kellett volna biztosítania. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz indítvány alapján megsemmisítette a Salgótarjáni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság anyakönyvi közigazgatási határozat felülvizsgálata tárgyában hozott végzését. Az ügy előzményei szerint az indítványozó elhunyt édesapja anyakönyvi adatairól kért tájékoztatást, aminek következtében az anyakönyvvezető anyakönyvi hatósági bizonyítványt állított ki egy egytagú családi név, illetve egy ragadványnév feltüntetésével. Az indítványozó fellebbezet, mivel a ragadványnevet nem jegyezték be a családi név második tagjaként. A kérelmet a másodfokú hatóság, mint nem jogosulttól származót, elutasította. Ezt követően az indítványozó saját nevében fellebbezett, de azt a Nógrád Megyei Kormányhivatal elutasította. A bíróság az indítványozó felülvizsgálati kérelmét elutasította, mivel az indítványozó a néhai édesapa vonatkozásában képviseleti jogot nem gyakorolhat. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában, érdemben arra hivatkozott, hogy a hatóság megváltoztatta a már több évtizede halott édesapa családi nevét azzal, hogy a kettős családi név második elemét ragadványnévnek minősítette és törölte azt, amit a bíróság jogi szempontból kifogásolhatatlannak ítélt, és ezzel megsértette az édesapának az emberi méltósághoz való jogából levezethető saját névhez való jogát. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során összefoglalta az emberi méltósággal, illetve azzal kapcsolatosan a névviseléssel összefüggő gyakorlatát. Rámutatott, hogy az emberi méltósághoz való jog a többi joghoz hasonlóan az embert életében illeti meg. Mégsem szűnik meg teljesen a halállal a méltóság, mivel az részben továbbra is érvényesül a kegyeleti jog alkotmányos védelmében. Az embert, akit személy voltánál fogva megillet a méltóság a halála után sem lehet tárgyként kezelni. Ennek megfelelően az elhalt személyek születési neve elektronikus anyakönyvbe való bejegyzésének alkotmányos alapját is végső soron az emberi méltósághoz való jog képezi. A jogai védelmére már nem képes elhunyt személyt halála után is megilleti individualitásának, egyedi helyettesíthetetlen voltának kifejezésére és másoktól való megkülönbözetésére szolgáló saját nevének tisztelete. Tekintettel azonban arra, hogy az elhunyt személy az őt életében megillető jogok gyakorlására már nem képes, közvetlenül a leszármazóját, mint e jogosultságban jogutódát illeti meg a saját név iránti tisztelet érvényesítésének joga. Mindezek fényében az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott végzés szerinti jogértelmezés nem áll összhangban az emberi méltósághoz való jogból fakadó követelményekkel, mivel ezen alapjog védelmi körét alaptörvény-ellenes módon nem terjesztette ki az elhunyt személy saját névhez való jogára, amely jog a leszármazó által gyakorolhatóan fennmarad a halál után is.

Az Alkotmánybíróság elutasította a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói indítványt. Az indítvány szerint a jelenleg hatályos rendelkezések kizárólag egy irányban teszik lehetővé a mezőgazdasági igazgatási szerv részére az eltérést a helyi földbizottság állásfoglalásától. Még a szerződés jóváhagyását támogató helyi földbizottsági állásfoglalás ellenére is meg kell tagadnia a szerződés jóváhagyását a mezőgazdasági igazgatási szervnek, ha a törvényben meghatározott megtagadási okok merülnek fel. A bíróság részére biztosított kasszációs jogkör, és az a körülmény, hogy a helyi földbizottság állásfoglalása nem támadható bíróságon és közigazgatási szerv előtt sem, a jogorvoslathoz való jogot formálissá teszi, kiüresíti azokban az esetekben, amikor a jogsérelmet az okozza az ügyfélnek, hogy a helyi földbizottság a tulajdonszerzést nem támogatta. Az indítvány szerint a támadott jogszabályok által a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog sérül, miután a helyi földbizottság nem támogató állás foglalásával szemben 2019. január 11-től kezdődően sem közvetlenül, sem az érdemi döntés felülvizsgálatának keretein belül nem biztosított a bírósági jogorvoslati út, hiszen a nem támogató állásfoglalás, amely hatását tekintve eldönti az ügyet, kötelező előírás okán elutasító határozathoz vezet, amelyet a bíróság reformatórius jogkör hiányában nem változtathat meg. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során a következőket állapította meg. A bírósági felülvizsgálati eljárásban a mezőgazdasági igazgatási szerv határozatát a bíróság kasszációs jogkörben hatályon kívül helyezheti, vagyis a törvény biztosítja az adásvételi szerződések jóváhagyásával kapcsolatos hatósági döntés teljes körű bírósági felülvizsgálatát, ennek kezdeményezése lehetséges nemcsak a szerződés felei, hanem a földbizottság által is. Nincs jelentősége a jogorvoslathoz való jog érvényesülése szempontjából annak, hogy a bíróság az igazgatási szerv döntését nem változtathatja meg, mivel az csupán az érdemi felülbírálhatóságot követeli meg. Az Alaptörvény nem állapítja meg a felülbírálat eredményére alapozott jogkövetkezményt, ezt az eljárási törvényekben szabadon állapíthatja meg az Országgyűlés. A jogkövetkezmény Alaptörvényből következő feltétele, hogy alkalmas legyen a feltárt jogsértés orvoslására, amire mind a kasszáció, mind a reformáció egyaránt megfelelő. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a közigazgatási eljárás körében alapvető jelentőségű szabály, hogy a hatóságot a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság határozatának rendelkező része és indokolása is köti. Eszerint a megismételt eljárásban a hatóság a bíróság iránymutatásának keretei között köteles a döntését meghozni, azon nem léphet túl. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott szabályozásnak nem tulajdonítható olyan – a hatósági eljárást, döntéshozatalt vagy a bírósági törvényességi felülvizsgálatot korlátozó – tartalom, amely a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog, vagy a jogorvoslathoz való jog sérelmére vezetne. Az alapjogi értelemben vett tulajdonhoz való jog a már megszerzett tulajdont védi, nem ad jogot a tulajdon megszerzésérem, amelyet a támadott szabályozás megállapíthatóan nem sért.

Az Alkotmánybíróság elutasította a választási eljárásról szóló törvény 144. § (6) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor alkotmányos követelményeket állapított meg az említett jogszabályhellyel összefüggésben a közterület-használatról szóló jogszabályok alkalmazásának esetére. Az ügy előzményeként az indítványozó egyéni választókerületi képviselőjelölt Gyöngyös város különböző pontjain választási plakátokat kívánt elhelyezni. Kérelmével a helyi önkormányzathoz fordult, az önkormányzat hallgatása folytán pedig kifogással élt, sérelmezve, hogy az önkormányzat indokolatlanul korlátozza a kampányban való részvételét, és ezzel sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási eljárásról szóló törvényben foglalt alapelvet. A helyi választási bizottság az indítványozó kifogását elutasította, tájékoztatva az indítványozót arról, hogy az általa kihelyezni kívánt hirdetőállványok nem illenek a városképbe, és a már meglévő, ingyenesen igénybe vehető önkormányzati hirdetőfelületek használatát javasolta. A határozatot az illetékes területi választási bizottság helybenhagyta, így az indítványozó a Debreceni Ítélőtáblához terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Az eljáró bíróság a határozatot helybenhagyta, mivel a választási eljárásról szóló törvény szerint a választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezés elhelyezésére a közterület-használatról szóló jogszabályokat kell alkalmazni, konkrét esetben a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló Gyöngyös város képviselő-testülete által meghozott önkormányzati rendeletet. Az Alkotmánybíróság az érdemi eljárása során az alkotmányjogi panaszt elutasította, azonban a konkrét ügy nyomán hivatalból eljárva szükségesnek látta a véleménynyilvánításhoz való jog védelme érdekében bizonyos alkotmányos követelmények megállapítását, így alkotmányos követelményként állapította meg a hirdető-berendezések és óriásplakátok elhelyezésére irányuló kérelemről észszerű időn belüli döntéshozatalt, a jelöltek és jelölő szervezetek esélyegyenlőségének biztosítását és kimondta, hogy a kampányidőszakban csak a véleményszabadsággal összemérhető súlyú okból tagadható meg az önálló hirdető-berendezések és óriásplakátok elhelyezésére irányuló kérelem teljesítése. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a választási plakát, ennek révén a választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezések és óriásplakátok elhelyezésével kapcsolatban csak olyan jogértelmezés és olyan jogalkalmazói gyakorlat lehet megengedett, amely nem vezet a véleménynyilvánításhoz való jog szükségtelen és aránytalan korlátozására.

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján megsemmisítette a Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság építésügyben hozott végzését. Az indítványozóknak az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben a gyermekeik osztatlan közös tulajdonában álló ingatlanán élethosszig tartó haszonélvezeti joguk állt fenn. 2015 nyarán nem hivatalos forrásból arról értesültek, hogy a szomszédos ingatlanon építkezés fog kezdődni, azonban a tervezett építkezésről egyetlen, az ingatlan tulajdoni lapján szereplő jogosult sem kapott hatósági értesítést. Az indítványozók ezért minden lehetséges hatósági és bírósági fórumon előadták az építési engedély kiadásával, illetve az eljárás jogszerűtlenségével kapcsolatos panaszukat. A hatóságok azonban a panaszokat nem vizsgálták, mert az építési engedélyről szóló közigazgatási a határozat akkor már több mint hat hónapja jogerőre emelkedett, és az indítványozók az ügyfélkörbe nem voltak bevonhatóak. Az indítványozók beadványára a Veszprém Megyei Kormányhivatal tájékoztató levelet küldött, amelyben a hatóság megállapította, hogy az indítványozók nem minősülnek ügyfélnek. Az indítványozók nem értettek egyet a hatóság tájékoztatójában foglaltakkal, ezért bírósághoz fordultak. A bíróság a kereseti kérelmüket idézés kibocsátása nélkül elutasította azzal, hogy a döntés fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett, valamint a tájékoztató nem minősül az ügy érdemében hozott döntésnek, így azzal szemben közigazgatási per nem kezdeményezhető. Az indítványozók fellebbezése nyomán eljáró másodfokú bíróság a végzést hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. A megismételt eljárásban született meg az alkotmányjogi panaszban megsemmisíteni kért végzés, amely a kormányhivatal tájékoztatójával szemben előterjesztett felülvizsgálati kérelmet elutasította. Az indítványozók álláspontja szerint a végzés és a sérelmezett jogszabályi rendelkezések alkalmazása révén sérült egyebek mellett a tisztességes hatósági eljáráshoz való joguk és a jogorvoslathoz való joguk. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az ügyféli jogállást érintően a hatóság által kiadott állásfoglalás, amely a szabályszerű értesítés vizsgálata nélkül, az eltelt időtartamra hivatkozással utasította el az indítványozók ügyféli jogállásra irányuló kérelmének vizsgálatát, nem biztosított lehetőséget az indítványozók számára a törvényben garanciális előírásként rögzített önálló jogorvoslati út igénybevételére. Ezáltal elzárta az indítványozókat a tényleges és hatékony jogorvoslat lehetőségétől, amely alapjogsérelem érdemben befolyásolta a bíróság döntését, és sértette az indítványozók tisztességes eljáráshoz való jogát és a jogorvoslathoz való jogát. Az Alkotmánybíróság ezért a bírói döntést megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 32.Pk.50.036/2019/2. sorszámú végzése alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. Az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a Fidesz, a KDNP és az Összefogás Egyesület mint jelölő szervezetek, valamint polgármester-, alpolgármester- és képviselőjelöltjei jelöltjei Érden megsértették a választás tisztaságának, a jelöltek és a jelölő szervezetek között esélyegyenlőség, továbbá a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét azzal, hogy olyan kampányeszközöket használnak, amelyek arculati elemei, a választói akarat befolyásolására alkalmas módon azonosak az Önkormányzat által a Modern Városok Programban használt arculati elemekkel. A döntés ellen az érintettek nyújtottak be alkotmányjogi panaszt. Ebben kérték, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a Fővárosi Ítélőtábla végzését, mivel az egyebek mellett sérti az indítványozók véleménynyilvánítási szabadságát és politikai tevékenységük gyakorlásához való jogát. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ítélőtábla értelmezésében nem ismerhetőek fel az alapjogi korlátozás alkotmányosságának mérlegelési szempontjai, sőt, a döntésében nem is volt figyelemmel a jogsértőnek minősített magatartás alapjogi összefüggésére. Az ítélőtábla tehát a jogalkalmazás során az Alaptörvény 28. cikkébe ütköző módon nem az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésével összhangban járt el. Nem vette figyelembe ugyanis azt a körülményt, hogy a jelölő szervezetek és jelöltek kommunikációja a vélemény kinyilvánításának minősül, amely a szólás- és sajtószabadság védelmi köréhez tartozik. Az ítélőtábla a végzésében így kizárólag azt vizsgálta, hogy a választási plakátok „összetéveszthető jellege megállapítható-e”, és a „jelentős hasonlóság” alkalmas-e a választás tisztasága, a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség, illetve a jóhiszemű joggyakorlás elvének megsértésére Ugyanakkor sem az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésének felhívása, sem az Alaptörvény 28. cikke alkalmazása nem szerepel a végzés indokolásában. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a végzést megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Győri Ítélőtábla választási kampány ügyében hozott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az ügyben egy választópolgár 2019. szeptember 20-án kifogást terjesztett elő, amelyben annak megállapítását kérte, hogy az indítványozó (mint Győr megyei jogú város képviselője, aki egyúttal a FIDESZ-KDNP pártszövetség jelöltje volt a 2019. október 13-ai önkormányzati választásokon) tevékenységével megsértette a Ve. 2. § (1) bekezdés a), c), valamint e) pontjai szerinti alapelveket. Az érintett személy kifogásában arra hivatkozott, hogy az indítványozó 2019. szeptember 17-én a győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolában, az ott végrehajtott műszaki beruházást ismertető és a képviselői munkát értékelő videót készített – olyan időben, amikor még az iskolában tartózkodtak a gyermekek –, és azt saját közösségi felületén, saját profilja alatt közzétette. A kifogást az elbíráló helyi választási bizottság elutasította; a döntést az MSZP fellebbezése folytán másodfokon eljáró területi választási bizottság helybenhagyta. Ezt követően az MSZP felülvizsgálati kérelemmel fordult a Győri Ítélőtáblához, amelyben hangsúlyozta, hogy a választási bizottságok döntései figyelmen kívül hagyták, hogy az indítványozó gyermekekkel kampányolt. Az ítélőtábla a választási bizottság döntését megváltoztatta, és megállapította, hogy az indítványozó képviselőjelölt a videót olyan időpontban készítette, amikor még az iskola látta el a diákok felügyeletét, és a videóban fel-feltűnnek az iskolába járó diákok. Az indítványozó ezzel megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás, valamint az esélyegyenlőség Ve. szerinti alapelveit, ezért a további jogsértéstől eltiltotta, valamint bírsággal sújtotta őt az ítélőtábla. Az indítványozó ezt követően fordult alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybíróságoz, és kérte, hogy az Alaptörvény XXIII. cikk (8) bekezdésének és a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésének sérelmére hivatkozással semmisítse meg a Győri Ítélőtábla végzését. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította. A határozatában mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy sérti-e az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését az a körülmény, hogy az ítélőtábla úgy hívta fel nyilatkozattételre az indítványozót, hogy nem tájékoztatta őt arról, hogy azt csak jogi képviselő útján terjesztheti elő. Az Alkotmánybíróság az iratok alapján megállapította, hogy a területi választási bizottsági határozat tartalmazza a kellő tájékoztatást, és a határozatot a kifogással érintett megkapta. Az indítványozónak a tájékoztatáshoz való joga nem sérült, ezért a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jog vonatkozásában az Alkotmánybíróság a végzést nem minősítette alaptörvény-sértőnek. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában azt is állította, hogy az ítélőtábla végzése azért alaptörvény-ellenes, mert a bíróság nem vette figyelembe döntése meghozatala során az Alaptörvény XXIII. cikkének (8) bekezdését, és ezáltal korlátozta az indítványozó közhivatal viseléséhez való jogát. Az Alkotmánybíróság ennek kapcsán utalt korábbi határozatára, amelyben megállapította, hogy egy önkormányzati képviselő kampányidőszakban is gyakorolhatja fennálló megbízatásából fakadó jogait, tehát lehetősége van a törvényi keretek között, tisztségével összefüggésben tevékenységeket folytatni, akár megjelenni egy átadó ünnepségen vagy felújításról szóló beszámolón. Azonban ilyen esetben a saját felelőssége, hogy az esemény ne váljék a kampány mint politikai tevékenység részévé. Ellenkező esetben, az ügy körülményeitől függően, így különösen ha az a saját kampány részévé válik, az ilyen esemény minősülhet tiltott kampánytevékenységnek. Ezt a körülményt az eljárások során alaposan kell vizsgálni, mert a Ve. alapelveinek tág értelmezése oda vezethet, hogy kampányidőszakban semmilyen feladatot nem lehet a nyilvánosság előtt elvégezni. A konkrét esetben az ítélőtábla döntése a Kúria által követett állandó bírói gyakorlaton alapul, amely szerint gyerekeket nem lehet kampánycélokra felhasználni. Az Alkotmánybíróság ezért úgy értékelte, hogy az ítélőtábla végzése nem sértette meg az Alaptörvény XXIII. cikk (8) bekezdését.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Győri Ítélőtábla választási kampány ügyében hozott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az ügyben egy választópolgár 2019. szeptember 20-án kifogást terjesztett elő, amelyben annak megállapítását kérte, hogy az indítványozók (mint Győr megyei jogú város polgármestere, illetve mint Győr megyei jogú város képviselője, akik egyúttal a FIDESZ-KDNP pártszövetség jelöltjei voltak a 2019. október 13-ai önkormányzati választásokon) tevékenységükkel megsértették a Ve. 2. § (1) bekezdés a), c), valamint e) pontjai szerinti alapelveket. Az érintett személy kifogásában arra hivatkozott, hogy az indítványozók általános iskolás gyerekek előtt tartottak az önkormányzati választások kampányidőszakában beszédet, egy fél éve már elkészült futópálya átadása során. A kifogást elbíráló a helyi választási bizottság elutasította; a döntést az MSZP fellebbezése folytán másodfokon eljáró területi választási bizottság helybenhagyta. Ezt követően az MSZP felülvizsgálati kérelemmel fordult a Győri Ítélőtáblához, amelyben hangsúlyozta, hogy a választási bizottságok döntései figyelmen kívül hagyták, hogy az indítványozók gyermekekkel kampányoltak. Az ítélőtábla a választási bizottság döntését megváltoztatta, és megállapította, hogy az indítványozók a gyermekek kampányeszközként való felhasználásával megsértették a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás, valamint az esélyegyenlőség Ve. szerinti alapelveit, ezért a további jogsértéstől eltiltotta, valamint bírsággal sújtotta őket. Az indítványozók ezt követően fordultak alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybíróságoz, és kérték, hogy az Alaptörvény XXIII. cikk (8) bekezdésének és a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésének sérelmére hivatkozással semmisítse meg a Győri Ítélőtábla végzését. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította. A határozatában mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy sérti-e az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését az a körülmény, hogy az ítélőtábla úgy hívta fel nyilatkozattételre az indítványozókat, hogy nem tájékoztatta őket arról, hogy azt csak jogi képviselő útján terjeszthetik elő. Az Alkotmánybíróság az iratok alapján megállapította, hogy a területi választási bizottsági határozat tartalmazza a kellő tájékoztatást, és a határozatot a kifogással érintettek megkapták. Az indítványozóknak a tájékoztatáshoz való joga nem sérült, ezért a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jog vonatkozásában az Alkotmánybíróság a végzést nem minősítette alaptörvény-sértőnek. Az indítványozók alkotmányjogi panaszukban azt is állították, hogy az ítélőtábla végzése azért alaptörvény-ellenes, mert a bíróság nem vette figyelembe döntése meghozatala során az Alaptörvény XXIII. cikkének (8) bekezdését, és ezáltal korlátozta az indítványozók közhivatal viseléséhez való jogát. Az Alkotmánybíróság ennek kapcsán utalt korábbi határozatára, amelyben megállapította, hogy egy polgármester vagy más önkormányzati képviselő kampányidőszakban is gyakorolhatja fennálló megbízatásából fakadó jogait, tehát lehetősége van a törvényi keretek között, tisztségével összefüggésben tevékenységeket folytatni, így akár megjelenni egy átadó ünnepségen. Azonban ilyen esetben a saját felelőssége, hogy az esemény ne váljék a kampány, mint politikai tevékenység részévé. Ellenkező esetben, az ügy körülményeitől függően, így különösen ha az a saját kampány részévé válik, az ilyen esemény minősülhet tiltott kampánytevékenységnek. Ezt a körülményt az eljárások során alaposan kell vizsgálni, mert a Ve. alapelveinek tág értelmezése oda vezethet, hogy kampányidőszakban semmilyen feladatot nem lehet a nyilvánosság előtt elvégezni. A konkrét esetben az ítélőtábla döntése a Kúria által követett állandó bírói gyakorlaton alapul, amely szerint gyerekeket nem lehet kampánycélokra felhasználni. Az Alkotmánybíróság ezért úgy értékelte, hogy az ítélőtábla végzése nem sértette meg az Alaptörvény XXIII. cikk (8) bekezdését.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság menekültügyi közigazgatási jogvitában hozott ítélete ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz indítványt. Az indítványozó korábban menekültként történő elismerésére kérelmet terjesztett elő a menekültügyi hatóságnál, amely azt számára megadta. Az indítványozó időközben származási országa külképviseletén útlevélért folyamodott, melyet meg is kapott. Erre figyelemmel a menekültügyi hatóság hivatalból eljárást indított korábban megadott státusz felülvizsgálata érdekében. Ennek eredményeként az indítványozó menekültként történt elismerését visszavonta és kiutasította az Európai Unió területéről részint azért, mert a magyar jog szerint a menekültkénti elismerést vissza kell vonni, ha a menekült a származási országa védelmét önkéntesen ismét igénybe vette, részint pedig azért, mert menekültkénti elismerése a szakhatóságok szerint veszélyezteti a nemzetbiztonságot. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az indítványozó keresetét elutasította. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában arra hivatkozott, hogy a törvényi előírásokkal szemben személyes meghallgatására nem került sor, holott annak a menekültügyi eljárásokban kiemelt szerepe van. Emellett kizárólag csak személyesen tudta volna kifejteni védekezését a felvetett nemzetbiztonsági tárgyú kifogásokkal kapcsolatban is. Mindezekre tekintettel a támadott ítélet sérti a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása során a következőket állapította meg. A bírósági eljárásban a bíróság valóban törvényellenesen járt el, amikor a kógens szabályokkal ellentétesen az indítványozó személyes meghallgatását elmulasztotta. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor – gyakorlatának megfelelően – az eljárást egészét értékelte, figyelembe véve, hogy a közigazgatási eljárásban az indítványozót részletesen meghallgatták, az indítványozó mind a közigazgatási eljárásban, mind az azt követő peres eljárásban jogi képviselővel járt el, azonban az indítványozó személyes meghallgatását ő sem kérte. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta az is, hogy saját eljárása nem klasszikus értelemben vett jogorvoslat, az alkotmányjogi panasszal érintett eljárás egészének tisztességességét vizsgálja. Az előbb kifejtettekre tekintettel ugyanakkor arra jutott, hogy a támadott ítélet nem sértette az indítványozó tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát, ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványozóknak a Kúria védjegy törlését elrendelő közigazgatási határozat megváltoztatása tárgyában hozott végzése elleni alkotmányjogi panasz indítványát. Az egyik indítványozó „szűztea” szómegjelölés védjegyként történő lajstromozását kérte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától. A hivatal a kérelmet elutasította, mivel a megjelölés nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. Kérelmük következtében a Fővárosi Törvényszék a hivatalt az eljárás folytatására utasította, amely elrendelte a megjelölés védjegykénti lajstromozását. A későbbiekben egy ellenérdekű fél a védjegy törlését kérte, a hivatal pedig ennek eleget is tett, mivel megjelölés leíró jellege okán nem volt oltalomképes. Az indítványozók kérelmére a Fővárosi Törvényszék a hivatal határozatát megváltoztatta és a törlési kérelmet elutasította, ugyanis az ellenérdekű fél nem tudta bizonyítani, hogy a megjelölés nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. A Fővárosi Ítélőtábla a törvényszék végzését helybenhagyta. A Kúria a jogerős végzést hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, és az indítványozók kérelmét elutasította. A Kúria kifejtette: nem volt vitás: a „szűztea” megjelölés nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, viszont abban kellett dönteni, hogy a kérelmezők által rendelkezésre bocsátott bizonyítékok alkalmasak-e annak megállapítására, hogy a megjelölés a használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet. Összességében a Kúria megállapította, hogy a jogerős végzésben elfoglalt állásponttal szemben az indítványozói megjelölés-használat a kritériumoknak nem felel meg, mert a megjelölés tudatos, következetes, származásjelzési céllal árujelzőként való használata nem állapítható meg. Az indítványozók érdemi érvelése a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog, azon belül is a nyilvános tárgyaláshoz való jog sérelmére kívánta alátámasztani. Szerintük a Kúria tárgyalás tartása nélkül, olyan új jogi indokokra alapította a jogerős határozatot „megváltoztató” döntését, amelyek sem az elsőfokú bíróság előtt, sem a másodfokú bíróság előtt nem merültek fel. Az Alkotmánybíróság az érdemi eljárás során gyakorlatát összefoglalva először is rámutatott, hogy a tárgyalási elv, a szóbeliség és a közvetlenség a polgári peres eljárás alapelvei közé tartozik. Nem jelenti azonban ezeknek az alaptörvényi szabállyá emelt alapelveknek a sérelmét, ha a törvény egyes különösen a rendkívüli jogorvoslati eljárásokban a bíróság számára lehetővé teszi az indítvány tárgyaláson kívüli elbírálását is. Önmagában a tárgyalás tartásának mellőzése – más eljárási vagy anyagi jogi alaptörvény-ellenesség hiányában – nem jelent alkotmányjogilag releváns procedurális alapjogi sérelmet. Az Alkotmánybíróság az alapul fekvő bírósági eljárás jellegének vizsgálatát követően a következők miatt nem látta megalapozottnak a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmét. A tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból nem következik a nyilvános tárgyalás tartásának, illetve a személyes megjelenés jogának minden eljárásban, és minden bírói fórum előtt történő biztosítása. Az ügyben a Kúria nemperes eljárásban járt el, amely eljárás keretében maga a jogalkotó ítélte úgy, hogy az érdekeltek tárgyalás tartását nem kérhetik. A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság jelen ügyben már tulajdonképpen negyedfokú elbíráló szerv volt, amelynél a tárgyalási elv feltétlen érvényesítése más eljárási alapelveknek (az eljárás egyszerűsítése és időszerűsége, továbbá észszerű határidőn belül történő befejezése) a csorbítását jelentené és ezzel a fél jogainak az Alaptörvényben garantált érvényesítését hátráltatná. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kapcsolattartás megváltoztatása tárgyában hozott ítélete ellen előterjesztett alkotmányjogi panaszt. Az ügyben érintett gyermek az indítványozó anya gondozásába került. A szülők megállapodása szerint az apa az elvitel jogával és a visszaadás kötelezettségével volt jogosult gyermekével a kapcsolatot tartani. Később az apa kapcsolattartása többször módosult. Az indítványozó édesanya ismételten kérte a gyámhatóságtól az apai kapcsolattartás módosítását, mert szerinte az édesapa magatartása súlyosan veszélyes autizmusban szenvedő gyermekük fejlődésére. Kérelmét a gyámhatóság elutasította, mivel szerinte a veszélyeztetés nem nyert bizonyítást. A kormányhivatal az indítványozó fellebbezését elutasította. Az indítványozó bírósághoz fordult, mivel szerinte a gyámhatóság nem tett eleget tényállás tisztázási kötelezettségének, illetve tévesen állapította meg a tényállást, emiatt téves következtetésre jutott. Hangsúlyozta, hogy a gyámhatóság csak autistákkal foglalkozó szakértő által készített szakértői vélemény ismeretében dönthet megalapozottan a kapcsolattartás kérdésében, kereseti kérelméhez magánszakértői véleményt csatolt. A Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az indítványozó keresetét elutasította. Rámutatott, hogy egy korábban készült szakértői vélemény alapján is meg tudta ítélni, hogy az édesapa jelen állapotában alkalmas-e a kapcsolattartásra. Összességében a bíróság a magánszakértői véleményt is igénybe vette. Az indítványozó alkotmányjogi panasza alapján az ügy lényegi kérdése az volt, hogy sérült-e az indítványozó tisztességes bírósági eljáráshoz való joga akkor, amikor a bíróság igazságügyi szakértő kirendelésére vonatkozó kérelmét elutasította. Az Alkotmánybíróság az érdemi eljárása során a következő megállapításokat tette. A jogerős bírói döntés indokolása részletesen kifejtette, hogy a bíróság azért nem tartotta szükségesnek autizmusra szakosodott pszichológus szakértő kirendelését, mert a gyermek autizmusának igazolására már nem volt szükség. Az ítélet indokolása részletesen hivatkozik továbbá a magánszakértő által kifejtett írásbeli véleményre, a bíróság a döntését az abban foglaltakkal, és a korábbi eljárás során készített szakértői véleményben foglaltakkal koherens módon hozta meg. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság azt a megállapítást tette, hogy nem állt fent a bíróság részéről olyan jogsértés, amely az egész bírósági eljárás alkotmányosságát befolyásolta volna, ezért az indítványozó alkotmányjogi panaszát elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény egy rendelkezésének megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz indítványt. Az ügy előzményeként indítványozót gyengeelméjűsége és elmebetegsége miatt a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte, majd személyes gondoskodást nyújtó intézményébe került beutalásra. Az intézményvezető később megszüntette az indítványozó intézményi jogviszonyát a házirend súlyos megsértése miatt. A szociális főigazgatóság megyei kirendeltsége az intézmény vezetőjének döntését helybenhagyta. Az indítványozó keresetet terjesztett elő a jogviszony helyreállítása és a jogviszony felmondása jogellenességének megállapítása iránt, amelyet a Debreceni Járásbíróság elutasított. A támadott rendelkezésre figyelemmel a bíróság rámutatott, hogy a jogalkotó sem szabja feltételként a felróhatóság vagy vétőképesség fennállását, a jogszabály kizárólag a házirend súlyos megsértését tartalmazza, mint felmondási okot. A Debreceni Törvényszék az indítványozó fellebbezését elutasította. Az indítványozó ezt követően alkotmányjogi panaszt terjesztett elő. Érdemben arra hivatkozott, hogy a megszüntetési ok arra tekintet nélkül vagy annak ellenére alkalmazandó, hogy az ellátott magatartása jogellenességét és annak következményeit nem képes felismerni. Az indítványozó szerint ezért a rendelkezés sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Az Alkotmánybíróság az érdemi eljárás során a következőket állapította meg. Először is, a törvény szerinti felmondási ok minden ellátott súlyos házirendsértése esetén alkalmazható, függetlenül attól, hogy az ellátott belátási képességgel rendelkezik-e vagy sem, illetőleg felróhatóságot, vagy vétőképességet vizsgálni kellene vagy sem. A törvény nem tesz különbséget az egyes ellátottak között, az indítványozó éppen ezt kifogásolja. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor azt a megállapítást tette, hogy az ellátott intézményi jogviszonya a közte (jellemzően törvényes képviselője, gondnoka) és az intézmény közötti megállapodás alapján jön létre, melynek a házirend elfogadása részét képezi. A jogalkotónak mérlegelni kell és egyensúlyt kell teremtenie: egyes betegek valóban nem látják tetteik következményeit, ugyanakkor figyelemmel kell lenni az intézmény működésére, vagy más betegek biztonságára. A támadott rendelkezés adminisztratív és a szociális intézmény rendjének fenntartásához (és így a többi ellátott jogainak, adott esetben alapvető jogainak és érdekeinek, sőt, végső soron nyugalmuk védelméhez) fűződő érdek érvényre juttatását célozza. A jogviszony megszüntetésével szemben pedig többfokú jogorvoslat áll az ellátott rendelkezésére. A támadott rendelkezés mindezek miatt nem tekinthető önkényesnek, észszerűtlennek, ezért az Alkotmánybíróság az indítványozó alkotmányjogi panaszát elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló törvény egy rendelkezésének megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést. Az indítványozó bíró érvelése szerint a támadott szabályozás alapján a fogvatartottak és az elítéltek kizárólag az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt érvényesíthetnek igényt a bíróságok előtt. A törvény nem teszi lehetővé, hogy felróhatóságtól független szankciót, vagy sérelemdíjat érvényesítsenek olyan esetekben, amikor a büntetés-végrehajtási intézet egyéb módon, például az egészségügyi ellátással kapcsolatos kötelezettségei elmulasztásával sérti meg a személyiségi jogaikat. Ezzel sérül az tisztességes bírósági eljáráshoz való jog, azon belül is a bírósághoz fordulás joga. Az indítványozó bíró szerint nincsen olyan alkotmányos érték, amelynek védelme indokolhatná, hogy a jogalkotó éppen a korlátozott jogérvényesítési lehetőségekkel bíró elítéltektől, fogvatartottaktól vonja el a mindenki más számára biztosított jogérvényesítési lehetőséget. Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálat során a következőkre mutatott rá. A törvény kár-megtérítésére vonatkozó rendelkezése nem tesz különbséget vagyoni és nem vagyoni kártérítés, vagy sérelemdíj, valamint felróhatóságtól független szankciók között. Kizárólag azt mondja ki, hogy a kárigényt a fogvatartott hol terjesztheti elő, arról a büntetés-végrehajtási szerv miként, milyen formában dönt; valamint hogy a kártérítési igényt határozattal kell elbírálni, amely ellen a fogvatartott bíróság előtt keresetet indíthat. A büntetés-végrehajtási szerv határozatának bírósági felülvizsgálata tehát minden esetben biztosított. Az elítéltet ért kárért a büntetés-végrehajtási szerv a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint felel. A törvény tehát nem tesz különbséget a tekintetben, hogy a fogvatartott milyen jellegű kárigényét érvényesíti, erre nem is hivatott. Továbbá a személyiségi jogi jogértés esetében alkalmazandó kártérítési formára vonatkozó szabályokat a Polgári Törvénykönyv tartalmazza. A személyiségi jogi jogviszony abszolút szerkezetű, a személyiségi jogi jogsértés esetén az ebből eredő igény érvényesítését nem lehet senkitől elzárni, ebből következően a törvény erre vonatkozó rendelkezéseinek sem lehet ilyen értelmezést tulajdonítani. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy bírósághoz fordulás jogának korlátozása nem merül fel, a fogvatartott a bírói út igénybevételétől sem a büntetés-végrehajtási, sem az azon kívüli egyéb jogviszonyokban nincsen elzárva, így a bírói kezdeményezést elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény és a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló kormányrendelet egyes rendelkezéseinek Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütközését állító bírói kezdeményezést. A támadott rendelkezések a halláskárosultság esetén járó támogatás feltételeit határozzák meg. Az indítványozó bíró érvelésének lényege szerint a támadott rendelkezések sértik a normavilágosság elvét, a hátrányos megkülönböztetést tilalmát és a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény egyes rendelkezéseit. Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálat során a következőket állapította meg. Az indítványozónak a normavilágosságra vonatkozó érvelésével összefüggésben rámutatott: az a tény, hogy a jogalkotó nem rögzítette részletesen, hogy a hallási fogyatékosság esetében hogyan kell meghatározni a hallásküszöbértéket, nem minősül normavilágossági kérdésnek akkor, ha azt az eljáró szakértők a jogszabályi keretek között következetesen vizsgálják, illetve ha a bíróságok a nem megfelelő szakértői véleményt korrigálják. Összességében az indítványozónak nem elegendő önmagában arra hivatkozni, hogy az adott ügyben alkalmazandó szabályokat nem tudja egyértelműen értelmezni, hanem az Alaptörvény valamely rendelkezésével való ellentétet kell határozottan állítania és alátámasztania, amely nem merülhet ki egy esetleges értelmezési nehézségben. Az indítványozó bíró szerint a szabályozás nem tesz különbséget a beszéd megértése, mint következmény, és a beszéd megértéséhez vezető testi és pszichés folyamatok között. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a fogyatékosság fogalmának meghatározása mindaddig nem áll ellentétben az Alaptörvénnyel, amíg az nem önkényes. A szabályozás jellegét figyelembe véve az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy az Alaptörvényből, illetőleg más jogszabályok más súlyos fogyatékossági kategóriákra vonatkozó szabályozásából közvetlenül nem vezethető le olyan differenciált jogalkotási kötelezettség, melynek elmulasztása a jelenleg hatályos szabályozást alaptörvény-ellenessé tenné. A nemzetközi szerződéssel összefüggésben az Alkotmánybíróság pedig azt állapította meg, hogy a hivatkozott egyezmény alapján a fogyatékossággal élő személyek tényleges egyenlőségének előmozdításához és eléréséhez szükséges különleges intézkedések nem tekintendők hátrányos megkülönböztetésnek. Továbbá az egyezmény egyetlen rendelkezése sem értelmezhető akként, hogy az állam a súlyos fogyatékossággal élők számára nyújtott fogyatékossági támogatást valamennyi fogyatékossággal élő személy számára köteles lenne biztosítani. Ellenkezőleg: az egyezmény céljaival összhangban áll a fogyatékossággal élő személyek kategóriáján belül a súlyos fogyatékossággal élő személyek számára biztosítandó többlettámogatás (fogyatékossági támogatás) intézménye. A hátrányos megkülönböztetés tilalma (mind az Alaptörvény, mind az Egyezmény alapján) ugyanakkor azt a kötelezettséget rója az államra, hogy a súlyos fogyatékosság kategóriájának meghatározása során a jogalkotó nem járhat el önkényesen. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság elutasította a bírói kezdeményezést.

Az Alkotmánybíróság elutasította az egészségügyi alapellátásról szóló törvény, az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény, valamint a végrehajtásáról szóló kormányrendelet egyes rendelkezéseinek megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz indítványt. Az indítványozók fogorvosok, akik valamennyien iskolafogászati tevékenységet végeznek. Az illetékes kormányhivataltól hatósági bizonyítvány kiállítását kérték alanyi jogon szerzett praxisjog igazolásáról, mivel feladatellátási szerződés alapján iskolafogászati tevékenységet végeznek. A közigazgatási hatóságok kérelmüket elutasították, döntéseiket a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság helybenhagyta. A bíróság a közigazgatási határozatok felülbírálata során arra mutatott rá, hogy – a támadott rendelkezések szerint – a praxisjog csak területellátási kötelezettséggel bíró orvosokat illet meg, míg a korábbi szabályozás szerinti működtetési joggal olyan orvos is rendelkezhetett, akinek nem volt területellátási kötelezettsége. A korábbi működtetési engedély ugyanakkor nem eredményez praxisjogot. Mindezek alapján a bíróság az indítványozók kereseteit mindhárom ügyben elutasította. Az indítványozók alkotmányjogi panaszukat az eljárásokban alkalmazott jogszabályi rendelkezésekkel szemben terjesztették elő, mivel szerintük azok a vállalkozáshoz és a tulajdonhoz való jogukat, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmát is sértik. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során a következőket állapította meg. Először is a rendelkezések nem zárják ki, hogy az iskolafogorvosok területi körzettel rendelkező házi fogorvosokká váljanak, azaz praxisjogot szerezzenek. A jogalkotó alkotmányosan írhat elő egyes ellátási formák esetében az azt gyakorolni kívánók számára feltételeket, ezek alapján pedig a jelentkezők szabadon eldönthetik, kívánnak-e az állammal vagy az önkormányzattal szerződést kötni. Ennek fényében a támadott rendelkezések nem sértik az indítványozók vállalkozáshoz való jogát. Másodszor: a rendelkezések az indítványozók fogászati eszközeiknek tulajdonát nem vonják el; pusztán az önkéntes akaratukból kötött feladatellátási szerződés értelmében kötelesek ezen eszközöket a szükséges módon használni, de ez tulajdonhoz való jogukat nem sérti. Végül az Alkotmánybíróság azt is megállapította meg, hogy a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosok (házi fogorvosok) és az intézményi ellátási kötelezettséggel rendelkező iskolaorvosok (iskolafogászati ellátást végző fogorvosok) – például eltérő feladatköreik miatt, minthogy az iskolaorvosok nem kötelesek ügyeleti ellátást nyújtani, a háziorvosok pedig igen – nem képeznek homogén csoportot, ezért a rendelkezések nem sértik a hátrányos megkülönböztetés tilalmát sem.

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz indítvány alapján megsemmisítette a Kúria becsületsértés vétsége és más bűncselekmények tárgyában hozott végzését, illetve a Miskolci Törvényszék és a Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéleteit. Az indítványozó egy internetes közösségi portálon a saját fiókjához tartozó üzenő falon több esetben a település jegyzőjét bírálta. Egy helyi közmeghallgatáson továbbá, nyilvánosság előtt azt állította, hogy a sértett jegyző őt kétszer is feljelentette, a rendőrségen pedig hamis tanúvallomást tett. A sértett feljelentése nyomán eljárt első- és másodfokú bíróság becsületsértés vétsége és folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétsége tárgyában megállapították az indítványozó bűnösségét és halmazati büntetést szabtak ki rá. A Kúria az ítéleteket hatályában fenntartotta. Az Alkotmánybíróság az indítványozó egy korábbi panasza alapján a Kúria helybenhagyó végzését megsemmisítette, mivel az sértette az indítványozó véleménynyilvánítási szabadságát. A Kúria a döntés után a felülvizsgálati eljárást ismételten lefolytatta és a jogerős döntést hatályában újfent fenntartotta. A Kúria a támadott végzésében – a korábban megsemmisített határozatával szemben – nem azt az álláspontot hagyta helyben, hogy nincs helye a valóság bizonyításának, hanem arra hivatkozott, hogy a becsület csorbítására alkalmas tény valóságát a bizonyítási eljárás keretében a szükséges körben megvizsgálta, és a tény nem bizonyult valósnak. A Kúria álláspontja szerint nincs szükség a valóság bizonyításának alakszerű elrendelésére, ha a bírósági eljárás egyebekben vizsgálta az állítás valóságát. Az indítványozó utóbbi végzéssel szemben alkotmányjogi panaszt terjesztett elő. Álláspontja szerint a Kúria támadott döntése – az Alkotmánybíróság korábbi határozatában foglaltak szerint – továbbra is sérti a véleménynyilvánítás szabadságához való alapjogát. Az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során, korábbi döntését idézve ismételten rámutatott, hogy az indítványozó kifejezéseit a véleménynyilvánítás szabadsága védte, a bírálat ugyanis nem sértette az érintett közszereplő emberi méltóságának lényegi magját. Az Alkotmánybíróság nem látta indokát annak, hogy korábbi álláspontjától eltérjen, ezért újfent megállapította, hogy a Kúria hatályában fenntartott olyan bírósági döntéseket, amelyek az indítványozó védett véleménynyilvánítását bűncselekménynek minősítették. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta: a véleménynyilvánítás szabadságának egyik garanciája, hogy a bíróságok az alapeljárás keretében is vizsgálják a terhelti állítás valóságtartalmát, és a terheltnek formalizált keretek között van lehetősége eljárási jogainak érvényesítésére. Mivel erre a támadott döntés nem biztosított lehetőséget, ezért azt az Alkotmánybíróság – a korábban hozott ítéletekkel együtt –  megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezés alapján megsemmisítette az egyes közúti közlekedési szabályokra vonatkozó rendelkezések megsértésével kapcsolatos bírságolással összefüggő hatósági feladatokról szóló NFM rendelet egy rendelkezését. A rendelet értelmében, ha az érintett a közlekedési szabálysértést elismeri a helyszínen, akkor lemond a fellebbezés lehetőségéről, ugyanakkor harminc napon belül bírósági felülvizsgálat kezdeményezhet. Az indítványozó bíró szerint a rendelet ellentétben áll a jogorvoslati lehetőséget egyáltalán nem biztosító, a jogforrási hierarchiában magasabb helyen álló törvényi szabályozással. Utóbbi értelmében az ügyfél a jogsértés teljes mértékben való elismerésével lemond a helyszíni bírsággal szemben őt megillető valamennyi jogorvoslati jogáról. Ezzel szemben a rendelet kifogásolt szövegrészei kifejezetten lehetővé teszik, hogy az eljárás alá vont ügyfél később mégis bírósághoz fordulhasson. Ez pedig magasabb és alacsonyabb szintű jogszabályok közötti kollíziót eredményez, amely a jogbiztonság elve mellett több más specifikus alaptörvényi rendelkezést is sért (a Kormány tagja által alkotott rendelet törvénnyel, kormányrendelettel és a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletével nem lehet ellentétes). Az Alkotmánybíróság az érdemi eljárás során először is részletesen áttekintette a jogszabályi környezetet. A vizsgálatot követően arra a megállapításra jutott, hogy a rendelet támadott szabályozása olyan jogorvoslati lehetőséget nyit meg a jogsértést elismerő ügyfél számára, amelyet törvény kizár. Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatát és az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseit figyelembe véve ezért a támadott rendelkezést megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria Közjegyzői Fegyelmi Bírósága határozata és a közjegyzőkről szóló törvény egyes rendelkezései ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz indítványt. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot sértő jogalkotói mulasztást állapított meg, mivel az Országgyűlés nem szabályozta megfelelően a közjegyzői fegyelmi bíróságok megalakításával és eljárásával kapcsolatos egyes részletszabályokat. Az ügy előzményeként a területi közjegyzői kamara elnöksége feljelentést tett az indítványozóval szemben a fegyelmi bíróság elnökénél. A Pécsi Törvényszék mellett működő Közjegyzői Fegyelmi Bíróság a kijelölt vizsgálóbiztos jelentése alapján az indítványozó vétkességét megállapította, és vele szemben írásbeli megrovást valamint pénzbírság fegyelmi büntetést szabott ki. Az indítványozó fellebbezése folytán eljárt Kúria Közjegyzői Fegyelmi Bírósága az elsőfokú fegyelmi határozatot helybenhagyta. Az indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, mert szerinte a fegyelmi bíróságok megsértették a tisztességes bírósági eljáráshoz és a védelemhez való jogát. Az indítványozó kérte a törvény támadott rendelkezéseinek megsemmisítését is, szintén a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmére tekintettel. Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálata során először arra mutatott rá, hogy a bírósági döntésekből kitűnik: a fegyelmi eljárás során az indítványozó nem hivatkozott eljárási szabálysértésre a fegyelmi eljárás megindításáról szóló, az elsőfokú fegyelmi tanács által hozott döntéssel kapcsolatban, azt először az Alkotmánybíróság előtti eljárásban kifogásolta. Az Alkotmánybíróság az indítványozó védelemhez való jogával összefüggésben megállapította, hogy az indítványozó nem a fegyelmi eljárással, hanem az azt megelőző eljárásokkal kapcsolatban hivatkozott az alapjogsérelemre. A törvényi szabályozás ugyanakkor – az indítványozó érvelésével ellentétben – sem a célvizsgálat elrendelésére irányuló eljárás során, sem a fegyelmi feljelentés megtételéről való döntés meghozatalára irányuló eljárás során nem rendelkezik az érintett meghallgatásáról. A közjegyzőkről szóló törvény vizsgálata során az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a közjegyzői fegyelmi eljárás nem tekinthető a bűnvádi eljárással rokon processzusnak. A vád és a védelem elkülönülése nem jelenik meg, a vizsgálóbiztos feladata nem a „vád” képviselete, hanem a tényállás megállapításához szükséges körülmények tisztázása és erről jelentés készítése. A fegyelmi eljárás megindításáról pedig nem a vizsgálóbiztos dönt, hanem a fegyelmi tanács, neki a fegyelmi eljárás megszüntetésére sem lehet közvetlen hatása. Mindezek alapján – a tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal összefüggésben – sem a bíróság pártatlanság, sem a fegyverek egyenlősége követelményének a sérelme nem volt megállapítható. Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva ugyanakkor arra jutott, hogy az ügyben érintett eljárás szabályozása több ponton is bizonytalan tartalmú. Abból hiányoznak olyan garanciális szabályok, amelyek biztosítanák a fegyelmi eljárás alá vont közjegyzők törvényes, illetve törvény által rendelt bíróhoz való jogának az érvényesülését: nem biztosított például, hogy az adott fegyelmi ügyben egy előre megismerhető, objektív automatizmuson alapuló elosztási rend szerint megalakított fegyelmi tanács hozzon döntést, ez a hiányosság pedig alaptörvény-ellenességet eredményez.

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz eljárás alapján megsemmisítette a Fővárosi Ítélőtábla és Fővárosi Törvényszék összbüntetés tárgyában hozott végzését. Az indítványozó három, vele szemben korábban kiszabott büntetés összbüntetésbe foglalását kérte. Egy másik eljárásban két büntetését összbüntetésbe foglalták, azonban az indítványozó újabb kérelmet terjesztett elő. A Fővárosi Törvényszék ezt elutasította, mivel a korábbi határozatra tekintettel a megjelölt alapítéletek nem foglalhatóak egymással összbüntetésbe. Az indítványozóval szemben valamennyi büntetőeljárás a régi büntető törvénykönyv szerint folyt, azonban az egyik ítélet már az új Btk. hatályba lépését követően született. Az indítványozó fellebbezése folytán a Fővárosi ítélőtábla a törvényszék végzését helybenhagyta. Az ítélőtábla kifejtette, hogy az egyik ítélet az új Btk. hatályba lépését követően emelkedett jogerőre, ezért a régi büntető törvény alkalmazásának lehetősége fel sem merülhetett. Továbbá az összbüntetés tartamának meghatározása esetén az arra való lehetőség megnyílásakor aktuálisan hatályos jogszabályokat kell alkalmazni. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában – érdemben a visszaható hatályú jogalkalmazás sérelmére hivatkozással – kifejtette, hogy a bíróságok az Alkotmánybíróság az új Btk. átmeneti rendelkezésének egy szabályát megsemmisítő döntését figyelmen kívül hagyva alkalmazták a vele kedvezőtlenebb új Btk. szabályait. Az Alkotmánybíróság az érdemi eljárás során a következő megállapításokat tette. A bíróságok tartalmilag az Alkotmánybíróság által korábban megsemmisített jogszabályi rendelkezés szerint jártak el, az alaptörvény-ellenesnek minősített és megsemmisített tesztet alkalmazták. A hatályos Btk. kizárja a többszörös összbüntetésbe foglalás lehetőségét. Hivatkozással arra, hogy az alapítéletek közül kettőt korábban jogerősen összbüntetésbe foglaltak, az eljáró bíróságok azt állapították meg, hogy a Btk. kizáró rendelkezése folytán a kérelemben megjelölt ítéletek nem foglalhatóak egymással összbüntetésbe, ezért a további törvényi feltételek meglétének vizsgálata nélkül az indítványozó kérelmét elutasították. Mindezek következtében ugyanakkor az indítványozónak súlyosabb büntetést kell kiállnia, mintha esetében a régi Btk. rendelkezései alapján sor került volna összbüntetés megállapítására. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a bíróságok jogértelmezése sértette a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmát, ezért a támadott végzéseket megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság elutasította a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet egyes rendelkezései ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz indítványt. A rendelet célja a lakásigényének kielégítéséhez szükséges állami támogatások különböző pénzügyi konstrukciókkal történő biztosítása. A támogatások megállapítását, folyósítását a hitelintézet végzi, azokat pedig az állam nevében a Kincstár nyújtja a folyósító hitelintézet havi elszámolása alapján. A rendelet módosított, az alkotmányjogi panasszal támadott szabályozása értelmében a 2004. május 1-jén vagy azt követően kötött kölcsönszerződések esetén az állam által garantált megtérítési kötelezettség nem érvényesíthető. Emellett a rendelet azt is szabályozza, hogy az állam bizonyos esetekben megtéríti a hitelintézetnek a behajthatatlanná vált kölcsön egy részét. Az indítványozó hitelintézet szerint a támadott rendelkezések sértik a tulajdonhoz való jogát, ellentétesek a jogállamiság elvéből eredő jogbiztonság követelményével, valamint a szerzett jogok védelmével. Érvelése szerint a korábbi szabályozás alapján az indítványozó gazdasági tevékenysége körében úgy határozott, hogy nyereségszerzési céllal részt vesz a rendelet szerinti támogatások elosztásában és azok állammal való elszámolásában. Az indítványozó e döntésében lényeges szerepet játszott az a jogszabályi ígérvény, hogy a kölcsönszerződés behajthatatlansága esetén az állam a veszteségét megtéríti. A rendelet azonban ezt az ígérvényt – a 2004. május 1-je után kötött szerződésekre vonatkozóan – azonnali hatállyal megszüntette. Időközben, az üggyel szoros összefüggésben, per volt folyamatban, amelyben a bíró előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult az Európai Unió Bíróságához. Az Alkotmánybíróság saját eljárását erre tekintettel felfüggesztette, majd az EUB ítéletét követően a következő megállapításokat tette. Először is leszögezte, hogy a közösségi versenyjog, amelynek egyik fő alkotóeleme az állami támogatások nyújtásának uniós szabályok alá rendelése, az Európai Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik, az Alkotmánybíróság pedig nem bírálja felül az EUB-nak az üggyel összefüggésben kifejtett álláspontját az Alkotmánybíróság nem bírálhatja felül. Az Alkotmánybíróság, az indítványozónak az állami megtérítés igényére vonatkozó érvelésével kapcsolatosan arra mutatott rá, hogy azt nem lehet érdemi összefüggésbe hozni a tulajdonhoz való joggal, ezért az indítványt e tekintetben elutasította. Az állam megtérítési kötelezettsége alkotmányjogilag nem értékelhető szerzett jogként sem, mivel az az egyedi kölcsönszerződések megkötésekor előre nem látható – és elkerülendő – körülménytől, a kölcsönszerződésnek az adóstól való behajthatatlanságától függött, ezért az indítványozó alkotmányjogi panaszát e vonatkozásban is elutasította. Végezetül az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az állam által nyújtott biztosíték elvonása nem vezet a bizalomvédelem elvének sérelmére sem.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Pécsi Ítélőtábla választási ügyben hozott végzése megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz indítványt. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a véleményszabadságot sértő alkotmányos mulasztást állapított meg, mivel a jogalkotó az állami és önkormányzati tulajdonban lévő dolgok használatával összefüggésben nem alkotta meg a politikai hirdetés indokolatlan és aránytalan korlátozásának kizárását garantáló szabályokat. Az ügy előzményeként a helyi választási bizottság megállapította, hogy a jelölő szervezet – a későbbi indítványozó – megsértette a választási eljárásról szóló törvényt, mivel a Szekszárd területén lévő villanyoszlopokra a tulajdonos engedélye nélkül helyezett el választási plakátokat. A területi választási bizottság a döntést helybenhagyta. Az indítványozó a Pécsi Ítélőtáblához fordult, amely az indítványozó felülvizsgálati kérelmét elutasította. Az ítélőtábla végzését azzal indokolta, hogy a releváns jogszabályi rendelkezés szerint a jogalkotó a tulajdonvédelmet helyezte előtérbe a véleményszabadsággal szemben. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a véleményszabadság sérelmére hivatkozott, mind a bírói döntés, mind pedig az alkalmazott jogszabályi rendelkezés megsemmisítését kérte. Egyfelől alapvető problémának látta, hogy a helyi önkormányzat tulajdonosi minőségben ellehetetlenítheti a választási kampány idején a köztulajdonban álló eszközökön választási plakátok elhelyezését, amennyiben a hozzájárulás iránti kérelemre észszerű időben nem válaszol. Másfelől a jogszabály alapján megítélhetetlen, hogy a nemzeti vagyon védelme adott esetben valóban szükségessé teszi-e a véleményszabadság korlátozását. Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálata során a következőket állapította meg. A bírósági eljárásban a választási eljárásról szóló törvény kategorikus rendelkezésével szemben mérlegelésnek nem volt helye, ezért e vonatkozásban az alkotmányjogi panaszt elutasította. A jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a választási plakát – mind magán-, mind köztulajdonon történő – elhelyezésének előzetes, írásbeli hozzájárulásához kötése a véleményszabadság korlátozását jelenti, amely azonban a tulajdonhoz való jog védelme érdekében szükségesnek tekinthető. A magántulajdon vonatkozásában, a magántulajdonosi autonómia tükrében a korlátozás nem tekinthető aránytalannak sem. A közvagyon esetén a korlátozás szintén elfogadható, ezért a panaszt e vonatkozásban is elutasította. Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva ugyanakkor arra jutott, hogy a tulajdonhoz való jog védelme nem teheti indokolttá a választási plakátok jogszerű elhelyezésének automatikus, aránytalan korlátozását. A választási eljárásról szóló törvény azonban nem garantálja; hogy a véleményszabadság korlátozására a dolog vagyonkezelője csak indokoltan és arányos módon legyen jogosult, ez a hiányosság pedig alaptörvény-ellenességet eredményez.

Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a Győri Ítélőtábla választási ügyben hozott végzése megsemmisítését kérte. A FIDESZ Magyar Polgári Szövetség egy önkormányzati képviselőjelöltje Facebook oldalán olyan videót tett közzé, amely szerint a székesfehérvári intézmény-felújításokat az ellenzék soha nem támogatta. Az indítványozó és a Magyar Szocialista Párt kifogást nyújtott be a helyi választási bizottsághoz. Álláspontjuk szerint az önkormányzati képviselőjelölt megsértette a választási eljárásról szóló törvény alapelveit, így a választás tisztaságának megóvását és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást. A helyi választási bizottság szerint a kifogásolt videó politikai véleménynek tekinthető, ezért a kérelmezők kifogását elutasította. A területi választási bizottság a döntést helybenhagyta. Rámutatott, hogy a videó általánosságban minősítette az ellenzék magatartását, illetve, hogy a sérelmezett mondat kontextusból kiragadva nem vizsgálható. A kérelmezők a Győri Ítélőtáblához fordultak, amely a területi választási bizottság döntését helybenhagyta. Az ítélőtábla az Alkotmánybíróság gyakorlatára hivatkozással rámutatott, hogy egy kifogásolt kijelentés megítélése során nem a köznapi értelembe vett bizonyíthatósági tesztet kell alapul venni, hanem annak is jelentősége lesz, hogy azt milyen kontextusban, milyen szituációban fogalmazták meg. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a véleményszabadság alaptörvényi korlátainak sérelmére hivatkozott, mivel az ítélőtábla hamis tényállítást vont alapjogvédelmi körbe. Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálat során a következő megállapításokat tette. Először is összefoglalóan rámutatott, hogy a választási kampány során a tényállítások meghatározása nem történhet önmagában a bizonyíthatósági teszt automatikus alkalmazásával, azaz a vizsgálat nem szorítkozhat kizárólag a kijelentés szó szerinti tartalmának értékelésére. A közügyek intenzív vitájában résztvevők jogi felelősségre vonásához nem elegendő annak kimutatása, hogy a vizsgált megszólalás bizonyos elemei ténylegesen, objektív módon cáfolhatók. A vitatott kijelentés értékelését arra is figyelemmel kell elvégezni, hogy az a választási kampány speciális szituációjában milyen valódi jelentést hordoz a választópolgárok számára. Ennek fényében és az eset összes körülményét vizsgálva az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a sérelmezett kifejezés – a benne foglalt tényszerűnek tűnő állítás ellenére – összességében (politikai) véleménynek minősül, amely annak bemutatására irányul, hogy az ellenzéki képviselők, illetve képviselőjelöltek mennyire voltak konstruktívak a helyi intézmények fejlesztését elősegítő közgyűlési tárgyalások, illetve szavazások során. Az Alkotmánybíróság ezért helyesnek találta az ítélőtábla alapjogi mérlegelését és az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság az indítványozó alkotmányjogi panasza alapján megsemmisítette a Szolnoki Törvényszék kötbér megfizetése tárgyában hozott ítéletét. Az indítványozó gazdasági társaság (gázszolgáltató) a vele szerződő fogyasztónál ellenőrzést végzett a gázfogyasztás tényleges megállapítása érdekében, majd keresetet indított vele szemben, kötbért megfizetését kérve. Az ügyben elsőfokú bíróság az indítványozó keresetét elutasította, amelyet a Szolnoki Törvényszék helybenhagyott. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a visszaható hatályú jogalkalmazás és a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmére hivatkozott. Az indítványozó azzal érvelt, hogy az ügyben a bíróság által alkalmazott jogszabály időbeli és tárgyi hatálya nem terjed ki a peres igényre, a bíróság contra legem jogalkalmazást valósított meg. Az érdemi vizsgálat során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által vitatott – és a bíróság által alkalmazott – rendelkezés csak olyan fogyasztásmérő vizsgálatakor alkalmazható, amelynek felszerelése időpontjában az már hatályban volt. Az ügyben megállapítható volt, hogy a bíróság a jogvita idején még nem hatályos jogszabálynak az alkalmazásával döntött az indítványozó kötbér megfizetésére vonatkozó igényről. Az Alkotmánybíróság ezért kimondta, hogy a támadott ítélet megsértette a jogállamiság elvének részét képező visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmát, ezért azt megsemmisítette. A megsemmisítésre tekintettel az Alkotmánybíróság már nem vizsgálta az indítványozónak a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmével összefüggésben előterjesztett érvelését.

Az Alkotmánybíróság elutasította azt a bírói kezdeményezést, amely a Polgári Törvénykönyvnek a betéti társaság jogutód nélküli megszűnését szabályozó rendelkezése megsemmisítését kérte. A Ptk. szerint a betéti társaság jogutód nélküli megszűnik, ha valamennyi beltag vagy valamennyi kültag jogviszonya megszűnik, s hat hónapos jogvesztő határidőn belül a társaság a társasági szerződés megfelelő módosításával nem gondoskodik a törvényes működés feltételeinek helyreállításáról, illetve ennek a nyilvántartásba történő bejelentéséről. Az indítványozó bíró szerint a támadott rendelkezés sérti a vállalkozás szabad megválasztásának jogát, mivel a Bt.-ben maradt tag nem szabad akaratából, hanem kényszerűségből kell, hogy új tagot vonjon be a társaságba. A rendelkezés sérti a tulajdonhoz való jogot is, mert a Bt. elhunyt tagjának örököse vagyoni betét szolgáltatásával lesz kénytelen a hagyatéki eljárás befejezése előtt a társaság tagjává válni, pusztán azért, hogy a jogvesztő határidő elteltével ne kezdődjön meg a társaság (visszafordíthatatlan) kényszertörlése. Az Alkotmánybíróság – az indítványt elbírálva – a vállalkozáshoz való jog állított sérelmével összefüggésben megállapította, hogy a támadott rendelkezés nem a Bt.-ben maradt tag vállalkozóvá válását korlátozza, hanem egy garanciális szabály, amely a társaság törvényes működését hivatott biztosítani. Jogbiztonsági szempontból indokolt és legitim a vállalkozási tevékenység folytatásának olyan törvényi korlátozása, amely a Bt. formájának választása esetén a társaságban maradó tagtól az átmenetileg kiüresedett tagi pozíció betöltését követeli meg. Mindezek mellett a támadott rendelkezés nem korlátozza a társaságban maradó tagot abban, hogy kit fogadjon el a társaság tagjaként és nem kötelezi arra sem, hogy a meghalt tag örökösével állapodjon meg és az örököst fogadja a társaság tagjává. Az előírt hat hónapos határidő pedig nem tekinthető aránytalannak, ezért az Alkotmánybíróság a vállalkozáshoz való jog sérelmét nem találta megalapozottnak. Másodkörben, a tulajdonhoz való joggal összefüggő érvelés kapcsán az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy egy új tag, így különösen a meghalt tag örököse, mindig a többi taggal való megegyezés alapján léphet be a társaságba. A tag halálával annak társasági részesedése – az indítványozó érvelésével ellentétben – nem száll át automatikusan az örökösre. Ennek fényében pedig nem állapítható meg, hogy a támadott rendelkezés az örökös alkotmányos értelemben vett tulajdonhoz való jogot korlátozná.

Az Alkotmánybíróság elutasította azt a bírói kezdeményezést, amely a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény és a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló kormányrendelet egy-egy rendelkezésének nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítását és megsemmisítését kérte. Az indítványozó bíró az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatolt kiegészítő jegyzőkönyvben garantált tulajdonhoz való jog sérelmét állította. A törvény támadott rendelkezése a mozgásszervi fogyatékosság esetén igénybe vehető támogatás feltételeit, míg a kormányrendelet a fogyatékossági támogatás folyósításának – ha a jogosultság már nem áll fenn – megszüntetését szabályozza. Az indítványozó bíró szerint a támadott rendelkezések azért ellentétesek az Egyezménnyel, mert nem írják elő a fizikai állapot változásának tényleges vizsgálatát. Az érdemi vizsgálat során az Alkotmánybíróság arra a megállapításra jutott, hogy a fogyatékossági támogatás a súlyosan fogyatékos személy részére az esélyegyenlőséget elősegítő, havi rendszerességgel járó pénzbeli juttatás. A támogatás célja, hogy – a súlyosan fogyatékos személy jövedelmétől függetlenül – anyagi segítséggel járuljon hozzá a súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok mérsékléséhez. A fogyatékossági támogatás folyósítása, szemben a rehabilitációs ellátással és rokkantsági ellátással, nem egy korábbi járulékfizetési kötelezettség teljesítésén alapul, hanem arra mindazok jogosultak, akik az állapotukra tekintettel megfelelnek a jogszabályi követelményeknek. Az Alkotmánybíróság értelmezésében mindez azt jelenti, hogy a fogyatékossági támogatás – szemben a rokkantsági ellátással, illetőleg rehabilitációs ellátással – nem tekinthető az Egyezmény hatálya alá tartozó ellátásnak, ennek megfelelően a fogyatékossági támogatás egyedi esetben történő megszüntetésére vonatkozó szabályozás nem vetheti fel az Egyezmény sérelmét.