EN

Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva megállapította, hogy a jogalkotó az új büntetőeljárási törvényben nem szabályozta megfelelően a bűnügyi költség viselésének módját a megismételt eljárások vonatkozásában. Az Alkotmánybíróság eljárását a Nyíregyházi Törvényszék bírája kezdeményezte. Állítása szerint az új büntetőeljárási törvénynek a bűnügyi költség viselését megállapító rendelkezése nem hordoz egyértelmű és világos normatartalmat, ezért sérti a jogállamiság elvét. Az ügy központi kérdése az volt, hogy kötelezhető-e a terhelt a megismételt másodfokú eljárásban olyan bűnügyi költség viselésére, amely az eljárás megelőző szakaszában történt eljárási szabálysértés miatt keletkezett. Az Alkotmánybíróság először is megállapította, hogy ez a régi büntetőeljárási törvény szabályai szerint nem volt lehetséges, az így felmerült költségeket az állam viselte. Az azonban nem volt kizárt, hogy az eredeti elsőfokú eljárásban indokolatlanul elmaradt bizonyítási eszközök beszerzésének költségeit ne a terhelt viselje. A büntetőeljárás megismétlésének az oka valamennyi esetben a törvényi előírások megsértése. A törvényi előírások betartását a büntetőeljárásban részt vevő hatóságoknak és bíróságoknak kell felügyelni. Az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a bíróságok mulasztásának és hibáinak következményeit, vagyis az eljárás megismétlését nem lehet a terheltre róni. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek összevetésével azt állapította meg, hogy azok együttesen sem tartalmaznak olyan előírást, amely alapján a bíróság köteles mentesíteni a terheltet minden olyan költség viselése alól, amely az eljárás megismétlése miatt állt elő. A határozat értelmében tehát az alaptörvény-ellenes helyzet nem az indítványozó által támadott jogszabályi rendelkezésből fakad, hanem abból, hogy a büntetőeljárási törvényben nincs olyan rendelkezés, amely a bűnügyi költség viselésére irányadó szabályozást a jogállamiságból fakadó követelményekkel összhangba hozná.

 

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kaposvári Törvényszék keresetindítási határidő elmulasztása miatti kérelem tárgyában hozott végzése, illetve a 4/2003. polgári jogegységi határozat (PJE) megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó korábban munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása iránt kívánt pert indítani. Keresetlevelével egyidejűleg igazolási kérelmet is előterjesztett, amelyben a keresetindítási határidő elmulasztása miatti vétlenségét kívánta igazolni. Az első fokon eljárt Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az indítványozó igazolási kérelmét – többek között a PJE-re hivatkozással – elutasította, döntését a Kaposvári Törvényszék végzésével helybenhagyta. Az indítványozó e végzés elleni alkotmányjogi panaszában előadta, hogy egy elektronikus levélből szerzett tudomást arról, hogy valótlan indokok miatt mondták fel munkaszerződését és csak ezt követően került abba a helyzetbe, hogy jogilag tájékozódjon, és igényét érvényesíteni tudja. Állítása szerint a támadott végzés sérti a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát, mivel az elzárta a tényleges jogérvényesítés lehetőségétől, holott a másik fél magatartása miatt került késedelmes helyzetbe. Az indítványozó nézete szerint továbbá a PJE lehetetlen feltételt támaszt, ami különösen a munkaügyi perekben teljesíthetetlen. Az érdemi vizsgálat során az Alkotmánybíróság leszögezte, hogy az igazolás lehetősége kisegítő intézmény, amelynek célja a mulasztás hátrányos jogkövetkezményeinek elhárítása A bírósághoz fordulás joga ezzel együtt nem korlátozhatatlan alapjog. A keresetindítási határidő megtartását a jogbiztonság elve indokolja, ebből következően azt is, hogy a keresetindítási határidő elmulasztását a jogalkotó csak meghatározott határidő megtartása és vétlen mulasztás mellett teszi lehetővé. Ezt figyelembe véve az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a kereseti kérelem ilyen okból történő elutasítása csak olyan esetben képezi alkotmányossági vizsgálat tárgyát, amikor a bíróság figyelmen kívül hagyja a jogbiztonság elvét, illetve az egyén bírósági úthoz való alapjogát. Az ügyben a bíróság azt értékelte, hogy a félnek a jogi helyzetét érintő tájékozódás elhúzódása nem tartozik a vétlen mulasztás körébe. Az Alkotmánybíróság erre figyelemmel kimondta, hogy a jogi helyzetről való tájékozódás elhúzódása nem tekinthető vétlen mulasztásnak, hanem az a fél terhére eső körülmény, ezért az indítványozó alkotmányjogi panaszát elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványozó gazdasági társaság alkotmányjogi panaszát, amely a Kúria adóhiány, adóbírság és késedelmi pótlék tárgyában hozott ítéletének megsemmisítésére irányult. Az ügyben eljárt adóhatóság megállapította, hogy az indítványozó által befogadott számlák alkalmatlanok az adólevonási jog gyakorlására, emiatt adóhiány, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte az indítványozót. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az indítványozó számára kedvező döntést hozott, azonban az alperes adóhatóság kérelme folytán eljárt Kúria azt hatályon kívül helyezte. A Kúria az alkotmányjogi panasszal támadott ítéletében arra a megállapításra jutott, hogy az adóhatóság bizonyította az adólevonási jog megtagadására szolgáló elégséges tényeket. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában érdemben a tisztességes bírósági eljáráshoz, azon belül is az indokolt bírói döntéshez való jogának sérelmére hivatkozott. Álláspontja szerint ugyanis a Kúria ítéletéből nem derült ki, hogy mely bizonyítékot és milyen okból értékelt másként, mint a közigazgatási bíróság, pontosan miért helyezte hatályon kívül annak ítéletét, illetve, hogy miért nem értett egyet az általa benyújtott felülvizsgálati ellenkérelemmel. Az Alkotmánybíróság először is összegezte az indokolt bírói döntéshez való jog értelmezésének lényegét, amely szerint minimális elvárás, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon. Ezt követően az Alkotmánybíróság a támadott döntés érdemi vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy a Kúria kellően megindokolta, mely bizonyítékot és milyen okból értékelt másként, mint az elsőfokú bíróság. Ezen felül rámutatott, hogy a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból nem következik, hogy a Kúria a felülvizsgálati ellenkérelmet ugyanolyan szinten ismertesse, mint a felülvizsgálati kérelmet, valamint az sem, hogy az ellenkérelem elutasítását részletesen indokolja. Végezetül az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy a támadott ítéletből egyértelműen megállapítható, hogy a Kúria mely indokok miatt helyezte hatályon kívül a közigazgatási bíróság ítéletét, így mindezek figyelembe vételével az alkotmányjogi panasszal támadott ítélet nem sérti az indítványozó tisztességes bírósági eljáráshoz való alapjogát.

Az Országgyűlési képviselők negyede indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt. Az indítványozók egyrészt a kellő felkészülési idő, másrészt a hatalommegosztás, harmadrészt pedig az ítélkező bírák pártatlansága és befolyástól mentes döntéshozatala követelményének sérelmét állították.

Álláspontjuk szerint a bírói függetlenség elvét sérti, hogy a közigazgatási bíróvá válásnál az igazságügyi miniszter dönthet arról, hogy ki lehet bíró; a miniszter választja ki a bírói tisztségre jelentkezők közül a nyertes pályázót, nevez ki bírósági vezetőket, és dönt költségvetési kérdésekben.

Az indítvány benyújtását követően az Országgyűlés a közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról szóló törvénnyel megváltoztatta, illetve kiegészítette a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt és az annak hatálybalépéséről szóló törvényt. Az Alkotmánybíróság a módosított, kiegészített törvények vizsgálatánál abból indult ki, hogy a bírói függetlenség történeti alkotmányunk vívmánya, de az nem azonosítható az ítélkezési tevékenységnek keretet adó bírósági szervezet teljes igazgatási függetlenségével. A bírósági igazgatásra több modell létezik (miniszteri modell, a bíró tanácsok általi igazgatás, illetve a vegyes modell és ezek különböző alfajai). A hangsúly ezért azon van, hogy az igazgatás kizárólag a bíróságok szerkezeti működését (pl. mely településeken indokolt bíróságot működtetni, milyen létszámmal) érintse, és a szakmait, vagyis az ítélkezési tevékenységet, illetve ehhez kapcsolódóan a bíró és a bírósági szervezet függetlenségét érdemben ne befolyásolja. Történeti alkotmányunk vívmánya az az elvi megkülönböztetés, amely az ítélkező tevékenységet elválasztotta a bíróságokra, mint szervezetekre irányuló külső igazgatástól. Az igazgatás azonban kifejezetten végrehajtói jellegű tevékenység. A bíróságok igazgatása a végrehajtó hatalomra bízott közigazgatási feladat. Önmagában a miniszteri igazgatás nem sérti sem a hatalommegosztás elvét, sem a bírói függetlenséget. Mindaddig, amíg a miniszter igazgatási tevékenysége a szakmai működésre – vagyis az ítélkező tevékenységre -nem gyakorol közvetlen befolyást, alaptörvény-ellenesség nem állapítható meg.

Az Alkotmánybíróság az indítvány kifogásait részletesen vizsgálva megállapította, hogy a törvény a bírói szervek részvételével megvalósuló, az igazságügyi miniszter egyoldalú politikai meghatározottságát semlegesítő ellensúlyt biztosítja. Az Országos Közigazgatási Bírói Tanács (OKBT) Személyi Tanácsának a bíróvá válás folyamatában és egyes bírósági vezetők kinevezésénél, felmentésénél megfelelő jogosítványai vannak. A közigazgatási bíróságok igazgatásáért felelős miniszter költségvetési jogkörei közvetlenül az Alaptörvényen alapulnak, a bírói szervek és vezetők közreműködése az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását elősegítő ellensúlyként elegendő. A bírók beosztása és áthelyezése, kirendelése, a címadományozás szabályai kellő garanciákat tartalmaznak az ítélkező tevékenység függetlensége elvének védelme érdekében.

A határozathoz Dienes-Oehm Egon, Hörcherné Marosi Ildikó és Juhász Imre alkotmánybírók párhuzamos indokolást, Balsai István, Pokol Béla és Stumpf István alkotmánybírók pedig különvéleményt csatoltak.

Az Alkotmánybíróság másodszor is megsemmisítette a Kúriának azt a döntését, amely a Fidesz-KDNP jelölő szervezetet ismét elmarasztalta a támogató aláírások gyűjtésével összefüggésben.
Az ügy előzményéhez tartozik, hogy egy korábbi eljárásában a Kúria már elmarasztalta a jelölő szervezeteket a támogató aláírások gyűjtésének módja miatt, mivel egy videofelvétel szerint aktivistáik részben téves szóbeli tájékoztatást adtak az aláírásgyűjtés céljáról, ami a Kúria szerint a tevékenység megtévesztő volt. A jelölő szervezetek alkotmányjogi panasza alapján az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúriának ezt a döntését.
A Kúria a megismételt eljárásban helybenhagyta a Fővárosi Választási Bizottságnak azt a határozatát, amely korábban megállapította, hogy a kérdéses aláírásgyűjtés nem volt megtévesztő. A Kúria újabb döntésének indokolásában fenntartotta korábbi álláspontját az aláírásgyűjtés jogellenességével összefüggésben. Emiatt a kúriai végzés rendelkező része és indokolása között ellentmondás keletkezett.
Az Alkotmánybíróság a kérelmező jelölő szervezet panaszát megvizsgálva megállapította, hogy a megismételt eljárásban a Kúria nem tett eleget indokolási kötelezettségének, amikor úgy hozott korábbi döntésével ellentétes határozatot, hogy korábbi megállapításait fenntartotta. Az Alkotmánybíróság a Kúriának ezt a végzését ezért megsemmisítette.
A Kúria a másodszori megismételt eljárásában újra elmarasztalta a jelölő szervezeteket, amelyek ismételten alkotmányjogi panaszt nyújtottak be a döntés ellen. Az Alkotmánybíróság a panaszeljárás következtében másodízben is megsemmisítette a Kúria támadott döntését.
A határozat kifejti, hogy a Kúria nem a kampány időszakban egyébként különösen védett véleményszabadsággal, illetve a kampányban a jelölő szervezetek és támogatói vagy választói közötti szabad kommunikáció elvével összhangban, hanem a törvényi szabályokon túlterjeszkedő módon értelmezte a választási törvényben szereplő jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást elvét. A jogszabály ugyanis – az Alaptörvénnyel összhangban értelmezve – nem tiltja az ellentmondásos, de nem bizonyítottan rosszhiszemű kampány-kommunikációt.
Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy a Kúria a jelen ügyben nem biztosította a jelölő szervezeteknek a nyilatkozattételt. A választási eljárásokban a választási eljárásról szóló törvényt kell alkalmazni. Amennyiben e törvény a rövid határidőkre tekintettel egyszerűsített és egyértelmű kapcsolattartási módot ír elő, akkor e rendelkezéseket az eljárás minden szakaszában, így a jogorvoslati eljárás során is alkalmazni kell. Jelen ügyben a határozat közlésekor és az eljárás során is kötelező volt a jelölő szervezetek által a Nemzeti Választási Irodához bejelentett e-mail cím használata. A Kúria azonban nem arra az e-mail címre küldött nyilatkozattételre felhívást, mint amit a jelölő szervezet az IM rendelet alapján hivatalosan megadott.
A választási törvény szerinti rövid határidőkre tekintettel ez azt eredményezte, hogy a jelölő szervezet számára a nyilatkozattétel lehetősége ténylegesen nem volt biztosítva. Mindez ugyanakkor ellentétben áll azzal a korábbi alkotmánybírósági határozatban kifejtett követelménnyel, amelynek értelmében a nyilatkozattételt az ellenérdekű fél számára biztosítani kell. Mivel a Kúria újabb eljárása során ezt nem vette figyelembe, ezért az Alkotmánybíróság ismételten megsemmisítette az alkotmányjogi panasszal támadott döntését.
A határozathoz Schanda Balázs alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Hörcherné Marosi Ildikó alkotmánybíró különvéleményt csatolt.

Az indítványozó megbízási szerződést kötött egy műsorgyártó gazdasági társasággal egy filmsorozat főszerepének ellátására. A műsorgyártótól a sorozatot a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap rendelte meg és finanszírozta. Az indítványozó a megbízási szerződésben – kötbérfizetés mellett – arra is kötelezettséget vállalt, hogy megbízási díját üzleti titokként kezeli. A műsorgyártó felmondta a megbízási szerződést az indítványozóval, aki ezt követően egy internetes sajtóterméken nyilatkozott megbízási díjáról. A műsorgyártó ezért pert indított ellene kötbér megfizetése iránt. Az elő- és másodfokú bíróság kötelezte az indítványozót a kötbér megfizetésére, a Kúria pedig helybenhagyta a jogerős ítéletet. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában úgy érvelt, hogy az általa kapott megbízási díj, annak forrása miatt közpénznek és ez által közérdekű adatnak minősül. A támadott ítélet sérti a közérdekű adatok terjesztéséhez való alapjogát, mert az annak gyakorlása miatt kötelezték kötbér megfizetésére. Az ügy központi kérdése, hogy megengedhető-e olyan szerződési kikötés, ami a közpénzzel gazdálkodó szervezettekkel szerződők részére ír elő titoktartási kötelezettséget. A közpénzzel gazdálkodó szervezetek oldalán alaptörvény-ellenes lenne az a jogértelmezés, amely megengedné a közérdekű adatok kiadásának megtagadását egy szerződéses kikötésre hivatkozással. A velük szerződők esetén azonban ennek a kikötésnek a lehetőségét az Alaptörvény nem zárja ki, azt éppenséggel az üzleti titok védelme is indokolhatja. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta továbbá, hogy bírósági hatáskörbe tartozik annak megállapítása, hogy egy kötbér kikötés, illetve annak mértéke törvényes volt-e. Azt is a bíróság ítélheti meg, hogy egy konkrét adatnak a nyilvánosságra hozatala az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna-e. Az Alkotmánybíróság csak akkor léphet fel, ha a bíróság e jogértelmezése a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jogot aránytalanul korlátozza. Jelen esetben ez nem merült fel, az Alkotmánybíróság az Alaptörvénnyel összhangban állónak találta a Kúria jogértelmezését, ezért az indítványozó panaszát elutasította.

Nem alaptörvény-ellenes a szabálysértési törvénynek az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmára vonatkozó szabályozása. Az Alkotmánybíróság elutasította a szabálysértési törvénynek az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmát kimondó rendelkezéseit támadó bírói indítványokat. Az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként kimondta, hogy a támadott szabálysértési szankció csak akkor alkalmazható, ha a hajléktalan személy ellátórendszerben való elhelyezése a cselekmény elkövetésekor igazolhatóan biztosított volt.

Az indítványozó bírók szerint a támadott rendelkezések a jogállamiság elvével és az emberi méltósághoz való joggal is ellentétesek. Hivatkoztak az Alkotmánybíróság egy 2012-ben meghozott – lényegét tekintve hasonló szabálysértési tényállást megsemmisítő – döntésére, valamint arra, hogy az Alaptörvény időközben módosított szövege nem indokolja az életvitelszerű közterületi tartózkodás kriminalizálását.

Az Alkotmánybíróság a most közzétett határozatában úgy foglalt állást, hogy a megváltozott alaptörvényi szabályozásra tekintettel – amely a közterületen való életvitelszerű tartózkodást mindenki számára általános jelleggel megtiltja – a 2012-es alkotmánybírósági határozat nem alkalmazható. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályos szövegét tekinti irányadónak, az Alaptörvényt, illetve annak módosítását tartalmilag nem vizsgálhatja felül. Az egyén alkotmányos jogai gyakorlása során nemcsak önmagáért, de a közösség többi tagja iránt is felelősséggel tartozik; joggyakorlása egyensúlyban kell, hogy álljon a közösségért viselt felelősségével.

Egy alaptörvényi tilalom megszegését, tehát egy jogellenes magatartást az Alaptörvény nem védi. A határozat szerint a támadott szabályozás megfelel a szabálysértési jog alkotmányos követelményének, és érvényesíti annak garanciáit. A szabályozás mindazokkal szemben állapít meg szankciót, akik az erre irányuló alaptörvényi tilalom, illetve többszöri, kifejezett felhívás ellenére sem kívánnak felhagyni az életvitelszerű közterületen tartózkodással. A támadott tényállás tehát nem egy állapotot (a hajléktalan létet) szankcionálja, hanem az együttműködési kötelezettség megsértéséhez fűz jogkövetkezményt.

Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy az ügyben nem az emberi méltóság érinthetetlen „méltóságmagja”, hanem az önrendelkezési jog és a cselekvési autonómia, mint annak korlátozható része állt a vizsgálat középpontjában. Ebből nem következhet ugyanakkor sem valamely alaptörvényi tilalom megszegése, sem pedig szabálysértés elkövetése. Az Alaptörvény értékrendje szerint a nincstelenségre, a hajléktalanságra senkinek nincs joga, ez az állapot nem az emberi méltósághoz való jog része.

Ezzel ellenkezőleg, éppen az okozna sérelmet, ha az egyént az állam magára hagyná anélkül, hogy gondoskodna róla, mivel az emberi méltósághoz való jogot súlyosan sérti az embernek az emberi társadalomból való kiszorulása. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az indítványozó bírók nem igazolták, hogy az ellátórendszer igénybe vevőket tárgyként kezelnék, vagy dehumanizálnák. Az sem igazolt, hogy az ellátórendszer igénybe vétele esetén emberhez méltatlan körülmények közé kerülnének az érintettek. Amennyiben ilyen helyzet mégis előfordulna, úgy a sérelmet szenvedettet számára az alapjogi jogvédelem biztosított.

Emellett az Alaptörvényből az állam fokozott intézményvédelmi kötelezettsége következik. Ezt úgy tudja ellátni, ha az érintett személyeknek az ellátórendszerbe való bekerüléséről gondoskodik. Az egyén együttműködésének hiányában ugyanis csak a szabálysértési szankció mint végső eszköz áll az állam rendelkezésére. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor alkotmányos követelményként kimondta, hogy a szabálysértési szankció csak akkor alkalmazható, ha a hajléktalan személy ellátórendszerben való elhelyezése a cselekmény elkövetésekor igazolhatóan biztosított volt. A jogalkalmazó szerveknek emellett figyelemmel kell lenniük az elesettek védelmére irányuló alkotmányos kötelezettségre, másrészt arra is, hogy az érintettek jogainak védelme csak az ellátórendszerbe történő bekerülésükkel biztosítható.

A határozathoz Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolást csatolt, míg Czine Ágnes, Juhász Imre, Hörcherné Marosi Ildikó, Schanda Balázs, Stumpf István és Szalay Péter alkotmánybíró különvéleményt fűzött.

A döntés előzményei: 2019. április 8-án a FIDESZ-KDNP aktivistái aláírásokat gyűjtöttek a Kálvin téri aluljáróban. A Momentum Mozgalom erről videó felvételt készített, és a Kúriához fordult, hogy marasztalja el a pártszövetséget, mert véleményük szerint a felvételen jól látszik, hogy az aktivisták téves tájékoztatást adtak az aláírásgyűjtés céljáról, és nem az európai parlamenti választáson való részvételre, hanem Orbán Viktor 7 pontos programjának támogatására kérték az embereket. A Kúria ekkor – megváltoztatva a Nemzeti Választási Bizottság és a Fővárosi Választási Bizottság döntését – elmarasztalta a FIDESZ-KDNP-t, és kimondta azt, amit a Momentum Mozgalom kérelmezett, miszerint valóban megtévesztő volt az aláírásgyűjtés, annak célja nem volt egyértelmű. Az elmarasztalt jelölő szervezet alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz fordult, amely az ügyet megvizsgálva megsemmisítette a Kúria döntését. Indokolásában az Alkotmánybíróság a többi között kitért arra, hogy a választási eljárásról szóló törvény nem tiltja a jelölő szervezetek számára, hogy választási kampányban a jelöltállításon kívül más célra aláírást gyűjtsenek; ésszerű értelmezés mellett sem az alapelvekből, sem a törvény más szabályából nem vonható le ilyen következtetés, ezért döntésével a Kúria önkényesen egészítette ki a törvény zárt szabályozását. Ezt követően a Kúriának megismételt eljárásban újra döntenie kellett a Momentum Mozgalom kérelméről. Az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően a Kúria – korábbi álláspontjával ellentétben – csütörtökön kimondta, hogy nem volt jogsértő az aláírásgyűjtés. A Kúria ugyanakkor a megismételt eljárásban hozott döntésének az indokolásában fenntartotta korábbi álláspontját az aláírásgyűjtés módját illetően, mert véleménye szerint alkalmas volt a választópolgárok megtévesztésére. Így végzésének rendelkező része és indokolása között ellentmondás keletkezett. Ennek okán a Momentum Mozgalom fordult alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz, amelyben kifogásolta, hogy a Kúria a felülvizsgálati kérelmet megalapozatlannak ítélte, ám a véleménye szerinti megalapozatlanságot nem indokolta meg, csupán az Alkotmánybíróság határozatára hivatkozva ismét döntött. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította és egyben leszögezte, hogy határozatai az általános hatáskörű bíróság döntésének az alkotmányos kereteit jelölik ki, de a bíróság előtt lévő ügyet/ügyeket nem döntik el közvetlenül érdemben, az jelen esetben is a Kúria feladata, hatásköre. Az Alkotmánybíróság kimondta: a Kúria nem tett eleget indokolási kötelezettségének, amikor korábbi döntése egyes – az aláírásgyűjtés megtévesztő módjára utaló – megállapításait fenntartva hozott újabb, a korábbival ellentétes határozatot. Az Alkotmánybíróság ezért a Kúriának ezt a végzését megsemmisítette. Határozatában megállapította azt is, hogy ez nem jelent állásfoglalást a megsemmisített végzés rendelkező részéről, csupán azt mondta ki, a Kúriai döntés indokolása nem felel meg az Alaptörvényben foglaltaknak. A határozathoz dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó alkotmánybíró különvéleményt fűzött.