a jelenlegi tagok
Dr. Hörcherné Dr. Marosi Ildikó
Születési év: 1964
Az Országgyűlés 2016. november 22-én választotta meg az Alkotmánybíróság tagjává 2016. december 1-i hatállyal.
1987-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.
Bírói pályáját az egyik fővárosi kerületi bíróságon kezdte, majd a szakvizsgát követően családjogi és vegyes vagyonjogi referádában ítélkezett. Családjogi kérdések mellett dologi jogi és a szerződések jogába tartozó jogviták széles skálájával foglalkozott.
Egyévi belgiumi tartózkodást követően beosztott bíróként folytatta munkáját az Igazságügyi Minisztériumban, részben az euró-atlanti integrációs, majd pedig a közjogi és azon belül alkotmányjogi területeken. Az 1990-es évek végén az Igazságügyi Minisztériumban újdonságként létrehozott azon szervezeti egységben tevékenykedett, amely a jogszabály-előkészítésben érvényesítette az alkotmánybírósági gyakorlatot.
A minisztériumi időszakhoz kötődött az a szemléletformáló és a francia jogi, közigazgatási kultúráról képet adó képzés, amelyet a francia École National d’Administration nyújtott. Gyakorlati ismereteket szerzett a francia alkotmányosság szempontjából alapvető fontosságú közjogi intézmények, így a Nemzetgyűlés és a Szenátus, az Alkotmánytanács, valamint a Semmítőszék és az Államtanács működéséről. A képet az alkotmányos, a közigazgatási és az általános felső bírói fórumok társasbíráskodásának, ítélkezésének gyakorlati szintű megismerése tette teljessé.
Kúriai bíróként az állam működésének jogszerűségét vizsgáló közigazgatási szakágban ítélkezett. A hagyományos felülvizsgálati peres eljárásokon kívül referádájába tartoztak azok a korábbiakban alkotmánybírósági ügyek is, amelyek esetében az Alaptörvény a hatáskört a Kúriára telepítette.
Tagja és egy időben titkára volt az Európai Jogi Szaktanácsadó Bírák Egyesületének, tagja a Közigazgatási Bírák Egyesületének.