EN

Az Alkotmánybíróság elutasította a Pesti Központi Kerületi Bíróság gyülekezési jog tárgyában hozott végzése alaptörvény-elleneségének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. A támadott végzésében a bíróság hatályban tartotta a szabálysértési hatóság határozatát, amely az indítványozóval szemben gyülekezési joggal visszaélés szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési bírságot szabott ki. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában előadta, hogy (a szabálysértési határozatban és a bíróság döntésében foglaltakkal szemben) azzal, hogy társaival megjelent egy rasszizmus áldozataira való megemlékezés céljából bejelentett tüntetésen, nem egy be nem jelentett önálló tüntetést szervezett, hanem a bejelentett gyűléshez kívánt csatlakozni, mégpedig a „rasszizmus fehér áldozataira” való megemlékezés céljával. Álláspontja szerint a rendőrség ezt önkényesen megakadályozta, és e rendőri önkényre válaszul a hasonló nézeteket kifejezni kívánó társaival spontán gyűlésbe kezdtek. Mivel a bíróság ezt az érvelést nem fogadta el, az indítványozó azt állította, hogy sérült a békés gyülekezéshez való joga. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy mivel az érintett személyeknek alapos okkal számolniuk kellett azzal, hogy a bejelentett gyűlés szervezője nem fogja engedni a gyűléshez való csatlakozásukat (pl. amiatt, mert kifejezni szánt véleményük pont ellentétes tartalmú lett volna az eredeti gyűlés céljával), akkor a csatlakozás elutasítása nem eredményezhetett számukra olyan váratlan helyzetet, amely egy spontán gyűlés elkezdésére okot adhatott volna. Az ezzel ellenkező következtetés épp a gyülekezéshez való joguk visszaélésszerű alkalmazását tette volna jogszerűvé. Az eljáró bíróság tehát az Alaptörvénnyel összhangban döntött úgy, hogy az indítványozó és társai cselekménye nem volt a spontán gyűlés védelmi körébe vonható, így az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Pesti Központi Kerületi Bíróság gyülekezési jog tárgyában hozott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. A támadott végzésében a bíróság hatályban tartotta a szabálysértési hatóság határozatát, amely az indítványozóval szemben gyülekezési joggal visszaélés szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési bírságot szabott ki. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában előadta, hogy (a szabálysértési határozatban és a bíróság döntésében foglaltakkal szemben) azzal a céllal jelent meg társaival együtt a „Kerekasztal beszélgetés a magyarországi szivárványcsaládokról” című nyilvános rendezvényen, hogy ott véleményét kifejtse, ebből a célból molinót vitt magával. Mivel a rendezvényen való részvételét a szervező megakadályozta, ezért a jelenlévő, hasonló véleményt kifejezni szándékozó, és a rendezvényről álláspontja szerint önkényesen és jogszerűtlenül kizárt független személyekkel társulva spontán gyűlésbe kezdtek, amely az indítványozó álláspontja szerint alkotmányos védelmet élvez. Mivel a bíróság ezt az érvelést nem fogadta el, az indítványozó szerint sérült a békés gyülekezéshez való joga. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy mivel az érintett személyeknek alapos okkal számolniuk kellett azzal, hogy a bejelentett gyűlés szervezője nem fogja engedni a gyűléshez való csatlakozásukat (pl. amiatt, mert véleménynyilvánításuk provokatív jellegű, és alkalmas lehet arra, hogy a rendezvény békés jellegét veszélyeztesse), akkor a csatlakozás elutasítása nem eredményezhetett számukra olyan váratlan helyzetet, amely egy spontán gyűlés elkezdésére okot adhatott volna. Az ezzel ellenkező következtetés épp a gyülekezéshez való joguk visszaélésszerű alkalmazását tette volna jogszerűvé. Az eljáró bíróság tehát az Alaptörvénnyel összhangban döntött úgy, hogy az indítványozó és társai cselekménye nem volt a spontán gyűlés védelmi körébe vonható, így az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Fővárosi Törvényszék támadott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az eljárás alapjául szolgáló üggyel kapcsolatban az indítványozó előadta, hogy szabálysértési ügyében tartott tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy a jogorvoslati kérelme ügyében igénybe veszi a 8 napos fellebbezési határidőt. A végzést a tárgyaláson a bíró az indítványozó kérése ellenére nem adta át, ezért kézbesítést kért a bíróságtól. A tárgyalási jegyzőkönyvet e-mailen elküldték részére, azonban a részletes indokolással ellátott végzést csak jóval a 8 napos fellebbezési határidőn túl kapta meg. Az indítványozónak nem volt lehetősége megismerni az elsőfokú döntés indokait, így saját fellebbezését is ennek hiányában kellett benyújtania, ezzel álláspontja szerint a bírói döntés és a szabálysértési törvény vonatkozó rendelkezései megsértették a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való alapjogát. A másodfokú bíróság így az indítványozó fellebbezési indokai ismeretének hiányában hozta meg döntését, amelyben hatályában fenntartotta az elsőfokú bíróság határozatát. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozónak az elsőfokú határozat elleni fellebbezéssel és annak elbírálásával kapcsolatos alkotmányos sérelmei nem az ügyben eljáró bíróságok kézbesítéssel összefüggő jogalkalmazásából erednek, hanem abból, hogy a szabálysértési törvény szabályozási hiánya következtében alaptörvény-ellenes helyzet állt fenn. Mivel az indítványozó által felvetett alkotmánysértő gyakorlat nem az alkotmányjogi panasszal támadott bírósági döntésből, hanem az eljárás idején hatályban volt jogszabályi rendelkezésekből fakadt, az Alaptörvényben foglalt tisztességes eljáráshoz való jog sérelme az indítványban felhívott érvek alapján nem volt megállapítható. Az Alkotmánybíróság a vonatkozó szabályozás alaptörvény-ellenességét már a 18/2020. (VII. 21.) AB határozatában megállapította, felhívva az Országgyűlést a szabályozás Alaptörvénnyel összhangban álló megváltoztatására. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Fővárosi Ítélőtábla támadott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó bírósági vezető ellen szolgálati jogviszonya megszűnését követően büntetőeljárás indult az Országos Bírósági Hivatal feljelentésére, hűtlen kezelés vétségének alapos gyanúja miatt. Az ügyben az indítványozót a bíróság felmentette. Az indítványozó ezt követően polgári pert indított az Országos Bírósági Hivatal és a Legfőbb Ügyészség ellen becsülete és jóhírneve megsértése miatt, a keresetet azonban az eljáró bíróság az alkotmányjogi panaszban támadott ítéletekkel jogerősen elutasította. Az ítéletekkel szemben az indítványozó az Alkotmánybírósághoz fordult, mert álláspontja szerint a támadott döntések sértik a tisztességes eljáráshoz való jogát, az emberi méltósághoz való jogát és a jó hírnévhez való jogát. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az ítélőtáblai döntés által is idézett, kimunkált bírói gyakorlat szerint már a feljelentéssel megvalósul a személyiségi jogsértés, amennyiben egy hatóság nyilvánvalóan alaptalanul emel vádat, hatáskörével visszaélve, rendeltetésellenes céllal jár el. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy bírói döntés alaptörvény-ellenességéhez az vezetett volna, ha a kifogásolt ítélőtáblai ítélet nem vette volna számba a feljelentés benyújtásának, továbbá a vádirat előterjesztésének azokat az eseteit, amelyek alkalmasak az Alaptörvényben foglalt jóhírnév védelmének szükségtelen és aránytalan korlátozását megvalósítani. Az ítélőtábla azonban az ítéletének indokolásában ezeket az eseteket egyenként számba vette, azokat megvizsgálta, és az alapjogvédelmi szempontok figyelembevételével releváns indokolást adott. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ítélőtábla döntését az alapjogi szempontokat figyelembe véve alakította ki, így a döntés nem sértette az indítványozó Alaptörvényben rögzített jogait, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 459. § (1) bekezdés 18. pont a)–b) alpontjaiban nem az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó követelményeknek megfelelően szabályozta a kábítószer fogalmát, ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2022. szeptember hó 30. napjáig tegyen eleget. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben a Fővárosi Törvényszék az előtte folyamatban lévő büntetőeljárás felfüggesztése mellett egyedi normakontroll eljárást kezdeményezett. Az indítványozó bíróság az indítványában az új pszichoaktív anyag és a kábítószer büntetőjogi fogalmak meghatározására irányuló szabályozás alaptörvény-ellenességét állította. A kábítószer büntetőjogi fogalmát a Btk. 459. § (1) bekezdés 18. pont a)–c) pontjai határozzák meg; az a)–b) alpont utaló normákon keresztül nemzetközi egyezmények listáin található szereket von be a kábítószer fogalma alá, ezért a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetési tárgyát közvetlenül a nemzetközi jogi normák határozzák meg a jelenlegi szabályozás szerint. Az indítvány szerint az alkalmazott jogalkotói megoldás azt eredményezi, hogy a büntetőjogi kábítószerfogalmat tartalommal kitöltő kábítószerlisták teljes tartalma a Btk. értelmező rendelkezéseiben felhívott jegyzékekből nem ismerhető meg; a jogi norma tartalmának megállapítása a jogértő kisebbség számára is rendkívül bonyolulttá, mindenki más számára pedig elérhetetlenné válik, ami a jogállamiság követelményének megsértését jelenti. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az ENSZ Kábítószer Bizottsága határozatainak a hazai jogrendszerbe történő átültetését, és ezen határozatok kihirdetését a jogalkotó nem végezte el maradéktalanul. A testület úgy ítélte meg, hogy az Alaptörvénnyel való összhang helyreállítása nem a vitatott rendelkezés megsemmisítését, sokkal inkább a hatályos szöveg pontosítását, kiegészítését teszi szükségessé, mert ilyen módon biztosíthatóvá válik a kábítószerfogalom és a kábítószernek minősülő anyagok megismerhetősége. Az Alkotmánybíróság határozatában foglaltak szerint tehát az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy nem az Alaptörvényben foglalt jogbiztonságból fakadó követelményeknek megfelelően szabályozta a kábítószer fogalmát a támadott rendelkezésekkel, ezért az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2022. szeptember 30. napjáig tegyen eleget.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 30. § (5) bekezdése második mondatát. A Pesti Központi Kerületi Bíróság az előtte folyamatban lévő kapcsolattartásra vonatkozó nemperes eljárás felfüggesztése mellett egyedi normakontroll eljárást kezdeményezett a Korm. rendelet „az ünnepnapokra eső elmaradt időszakos kapcsolattartás nem pótolható” rendelkezése alaptörvény-ellenességének megállapítása, valamint általános és perbeli alkalmazásának kizárása iránt. Az indítványozó bíró álláspontja szerint a támadott rendelkezés a mérlegelési jog kizárása által elzárja a bíróságot attól, hogy a gyermek az Alaptörvényben és a nemzetközi egyezményekben foglalt érdekének és jogának megfelelő döntést hozzon. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az ünnepnapi kapcsolattartás kiemelkedő jelentőséggel rendelkezik a szülő és a gyermek viszonyában, ezért az ilyen napra eső kapcsolattartás pótlása vagy annak kizárása fontos szabályozási kérdés. A támadott rendeleti szabályozás az időszakos kapcsolattartás egyik esetében törvényi szabályra vissza nem vezethető módon kifejezett rendelkezéssel kizárja a pótlás lehetőségét. Ez közvetlen kapcsolatban áll a kapcsolattartáshoz való joggal, a vitatott rendelkezés nem technikai, hanem tartalmi és korlátozó jellegű, mert a pótlás formálisan bizonyosan, funkcionálisan pedig feltételesen lehetséges. Megállapítható volt tehát, hogy az alapvető jogkorlátozást megvalósító jellege miatt a támadott szabályozás nem felel meg az Alaptörvényből fakadó törvényi szintű szabályozás alkotmányos követelményének, következésképpen sérti az Alaptörvény magán- és családi élet védelmére, valamint a gyermekek gondoskodáshoz való jogára vonatkozó rendelkezéseit. Az Alkotmánybíróság ezért a bírói kezdeményezésnek helyt adott, és a támadott rendelkezést megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság tanácsa a megsemmisített rendelkezés általános alkalmazási tilalmát is elrendelte az ügyben.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria mint felülvizsgálati bíróság tömegközlekedési támogatás megvonása tárgyú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó tömegközlekedési támogatás iránti kérelmet nyújtott be a bejelentett lakcíme szerinti önkormányzatnál, melyet az önkormányzat megítélt számára. Az önkormányzat később a támogatást visszavonta, mert megállapította, hogy az indítványozó nem a bejelentett lakcímén él életvitelszerűen. Az indítványozó kereseti kérelmet nyújtott be a jogerős hatósági döntés ellen, az eljáró bíróságok azonban a keresetét elutasították. A jogerős ítélettel szemben az indítványozó felülvizsgálattal élt, a Kúria azonban az indítványozó keresetét elutasító ítéletet hatályában fenntartotta. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria ítéletével megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogát, mert nem ismerhette meg az alperes hatóság ellenkérelmét, sem más iratokat, továbbá mert a kifejezett kérelme ellenére a Kúria nem tartott tárgyalást az ügyben. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az alperes felülvizsgálati ellenkérelme az indítványozó felülvizsgálati kérelmében tett állításainak tagadására szorítkozott, nem fogalmazott meg újabb szempontokat. Így tehát az indítványozónak az alperesi felülvizsgálati ellenkérelemre vonatkozó akár írásbeli, akár szóbeli nyilatkozattételének elmaradása a konkrét esetben a bírói döntés tartalmát nem befolyásolhatta volna. Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtettek szerint tehát az eljárásban nem sérült az indítványozó tisztességes eljáráshoz való joga azzal, hogy nem ismerhette meg az alperesi felülvizsgálati ellenkérelmet, sem azzal, hogy a Kúria nem tartott tárgyalást. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság teljes ülése az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Budapest Környéki Törvényszék és a Váci Járásbíróság alkotmányjogi panasszal támadott ítéleteit. Az eljárás alapjául szolgáló ügyeben az indítványozó tulajdonát képező gépkocsi oldalának nekiszaladt egy szarvas, megrongálva ezzel a gépjármű karosszériáját. Az indítványozó mint felperes a kárának megtérítését keresettel kérte az alperesi vadásztársaságtól; az elsőfokú bíróság az indítványozó keresetét elutasította, melyet a másodfokú bíróság helybenhagyott. A hatályos törvényi szabályozás kiemelte a fokozott veszéllyel járó tevékenység köréből a vad által okozott kárt, és ennek megtérítését kifejezetten a vadásztársaságokra telepítette, ugyanakkor az eljáró bíróság indokolása szerint az indítványozó igénye mégsem alapos, többek között azért, mert ha a vadásztársaságoknak minden közutat vadvédelmi kerítéssel kellene ellátniuk, továbbá az összes vadbalesetet meg kellene téríteniük, anyagilag teljesen tönkremennének. Az indítványozó véleménye szerint a támadott bírói ítéletekben tulajdonjogának és részjogosítványainak korlátozására került sor, mellyel sérült a tulajdonhoz való alapjoga. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy eljáró bíróságnak a feladata nem annak vizsgálata volt, hogy megítélése szerint kinek lenne célszerű viselnie az okozott kárt, hanem azt kellett volna ítéletében eldöntenie, hogy a jogszabályok alapján ki köteles erre. Az ítélkező bíró személyes meggyőződése soha nem lehet indoka a contra legem jogértelmezésnek; amennyiben az eljáró bíróság bármely okból úgy ítélte volna meg, hogy az alkalmazandó jogszabály olyannyira célszerűtlen, hogy az már elérte az alaptörvény-ellenesség szintjét, úgy nem csupán jogosult, hanem köteles lett volna az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezni. Az Alkotmánybíróság ezért a támadott ítéleteket, azok alaptörvény-ellenessége folytán, megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság elutasította a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat. A nagyszámú indítványozó által támadott rendelkezések a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára az azzal nem rendelkező személyekhez képest többletjogosítványokat adtak. A koronavírus járvánnyal kapcsolatos oltási program indulását követően védettségi igazolványra lettek jogosultak azok, akik a COVID-19 betegségből felgyógyultak vagy a COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltást megkapták. A védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek a kormányrendelet alapján mentesültek egyes korlátozó intézkedések alól. Az indítványozók álláspontja szerint a rendelet kifogásolt rendelkezései hátrányosan megkülönböztette azokat, akik az egészségügyi kockázatok miatt hozott döntésük alapján nem rendelkeztek védettségi igazolvánnyal, és ezzel súlyos alapjogsérelmet okozott számukra. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alaptörvény alapján a veszélyhelyzet idején egyes alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető, vagy az Alaptörvényben megállapított mértéken túl korlátozható. A testület ez alapján elfogadta a jogkorlátozás legitim céljaként a koronavírus-járvány leküzdését, ezen belül az egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásainak a csökkentését, a károk enyhítését. A jogalkotó pedig eleget tett az Alaptörvényből fakadó azon kötelezettségének is, hogy a veszélyhelyzet alapjául szolgáló járványhelyzet változásai fényében, rendszeresen felülvizsgálja a korlátozó intézkedések fenntartásának szükségességét. Az Alkotmánybíróság a diszkriminációra vonatozó vizsgálata során megállapította, hogy azok, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, mert az oltást felvették vagy a fertőzésen átestek, nem alkotnak homogén csoportot azokkal, akik személyében ez a feltétel nem áll fenn. Ezért a vizsgált rendelkezések nem ütköznek a hátrányos megkülönböztetés tilalmába. Az Alkotmánybíróság az indítványok alapján megvizsgálta továbbá a szabályozást abban a tekintetben is, hogy az önrendelkezési jogot (és annak az egészségüggyel kapcsolatos jogviszonyokra konkretizált formáját, az egészségügyi önrendelkezési jogot) sértik-e a támadott rendelkezések. A határozat megállapította, hogy mivel az oltás felvételét a kormányrendelet nem tette kötelezővé, és ilyet az indítványozók sem állítottak, nincs érdemi összefüggés a támadott szabályozás és az emberi méltósághoz való jog, azon belül az önrendelkezési jog között sem. Az Alkotmánybíróság tanácsa ezért az indítványokat elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a veszélyhelyzet idején a felsőoktatást érintő egyes szabályokról szóló 522/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet alaptörvény-ellenességének megállapítására, megsemmisítésére, valamint alkalmazási tilalmának kimondására irányuló bírói kezdeményezést. Az Alkotmánybíróság a határozatában megállapította, hogy a támadott szabályozás érvényesülése nem sérti az Alaptörvényben biztosított felsőoktatási autonómiát, amennyiben a fenntartó a döntése meghozatala során a felsőoktatási intézménnyel együttműködve, a felsőoktatási intézményi autonómia letéteményesének egyetértésével hozta meg a támadott rendelet szerinti intézkedését. A szenátus egyetértésének meglétét a rendes bíróságnak kell vizsgálnia az eljárása során. A Színház- és Filmművészeti Alapítványról, a Színház és Filmművészetért Alapítvány és a Színház és Filmművészeti Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló 2020. évi LXXII. törvénnyel 2020 nyarán az Országgyűlés felhívta a Kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Színház- és Filmművészetért Alapítvány közérdekű vagyonkezelő alapítvány formában történő létrehozására, majd az egyetem fenntartói jogát alapítói vagyoni juttatásként adja az alapítvány tulajdonába. Az egyetem fenntartói jogát gyakorló alapítványt a Kormány létrehozta, felette az alapítói jogokat az innovációért és technológiáért felelős miniszter gyakorolja. A Kormány 2020. november végén hatályba lépett, a most vizsgált rendeletében foglaltak alapján rendkívüli helyzetben, így a járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt a fenntartó megállapíthatja, hogy a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei nem állnak fenn vagy nem biztosíthatók, és a felsőoktatásban résztvevők számára a rendkívüli helyzettel érintett félév nem számít bele a finanszírozott félévek számába. Az indítványozó bíróság álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a kormányrendeletből eredő azon szabályozás, amely a fenntartó részére ilyen széles körű lehetőséget biztosít annak megállapítására, hogy a tanulmányi kötelezettségek jogszerű feltételei nem állnak fenn. Az egyetemi autonómia megvalósulásához nélkülözhetetlen, hogy a felsőoktatási intézmény a tudományos tevékenységgel közvetlenül összefüggő kérdésekben autonómiával rendelkezzen a végrehajtó hatalommal szemben. Az indítványban kifejtettek szerint a fenntartó ilyen a döntése sérti a tudományos és művészeti élet szabadságát. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy támadott szabályozás érvényesülése nem sérti az Alaptörvényben biztosított felsőoktatási autonómiát, amennyiben a fenntartó a döntése meghozatala során a felsőoktatási intézménnyel együttműködve, a felsőoktatási intézményi autonómia letéteményesének egyetértésével hozta meg a támadott rendelet szerinti intézkedését. A szenátus egyetértésének megléte vagy hiánya azonban olyan tényállásmegállapítási, bizonyítási és bizonyítékértékelési kérdésnek minősül, mely a rendes bíróság hatásköre és feladata. Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy a rendelet szabályozása a felsőoktatáshoz való jogot szükséges és arányos mértékben korlátozza, mert az kizárólag a veszélyhelyzet időtartamára vonatkozik, és egy speciális jog gyakorlását teszi lehetővé a fenntartó részére, a felsőoktatási intézmény szenátusának egyetértésével. Az elháríthatatlan rendkívüli körülmény megléte is a rendes bíróság által felülvizsgálható ténykérdés, így a bíróság olyan megállapításra is juthat, hogy a fellépő rendkívüli helyzet egyes jellemzői nem eredményezték azt, hogy a helyzet ne lett volna elhárítható. Az Alkotmánybíróság teljes ülése ezért a bírói kezdeményezést elutasította.