EN

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria támadott ítéletét. Az eljárás alapjául az szolgált, hogy a köztulajdonúvá vált munkáltató által foglalkoztatott indítványozó munkaviszonyát a munkáltatója felmondással megszüntette. A felmondás során a munkáltató a munka törvénykönyve rendelkezéseit alkalmazta, és nem alkalmazta az iparágra kiterjedő kollektív szerződések előnyösebb rendelkezéseit, amelyek alapján az indítványozót magasabb összegű végkielégítés és hosszabb felmondási idő illette volna meg. Az indítványozó a végkielégítés-különbözet és a felmondási időre járó távolléti díjkülönbözet megfizetése iránt pert indított. Az elsőfokú bíróság ítéletében a kollektív szerződések szerinti, valamint a ténylegesen fizetett végkielégítés és távolléti díj különbözetének, valamint ennek kamatai és a perköltség megfizetésére kötelezte az alperest. A másodfokon eljáró bíróság a döntést részben megváltoztatta, az összegeket leszállította, a távolléti díjkülönbözet tekintetében a keresetet elutasította. A felülvizsgálati bíróságként eljáró Kúria támadott ítéletével a jogerős ítélet végkielégítés és kamata megfizetésére kötelező helybenhagyó rendelkezését a perköltségre és az illetékfizetésre kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a keresetet e körben is elutasította. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria jogértelmezése, amely szerint a munka törvénykönyvét módosító törvény nem tartalmaz olyan átmenetei szabályt, amely a munka törvénykönyve hatályba lépését követően köztulajdonba kerülő munkáltatókra alkalmazandó lenne, sérti az egyenlő bánásmódhoz való jog követelményét, valamint a kollektív szerződéskötéshez való jogot. Az Alkotmánybíróság határozatában foglaltak szerint a Kúria a felmerült alkotmányjogi problémánál a kollektív szerződés és munkaszerződés mikénti érvényesüléséről nem az Alaptörvénnyel összhangban döntött, amikor az összehasonlítható helyzetben lévő munkavállalót illetően különbséget tett aszerint, hogy a munkavállaló munkáltatójánál az állam a munka törvénykönyve hatályba lépése előtt vagy után szerzett többségi befolyást. Az Alkotmánybíróság a Kúria ítéletét alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria támadott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. Az eljárás alapjául szolgáló polgári perben az indítványozó IV. rendű alperesként vett részt. Az ügy előzménye az volt, hogy 2018 nyarán egy párt ifjúsági szervezete sajtótájékoztatót tartott a felperes társadalmi szervezet irodája előtt, amelyen az I. rendű alperes „Bevándorlást Támogató Szervezet” feliratú matricát ragasztott a felperes irodájának ajtajára, valamint beszédet tartott, amelyben a felperesre vonatkozó közléseket tett. Az eseményről a II. rendű alperes, továbbá a III. rendű alperes párt is felvételt készített, és azt az interneten közzétette. Az indítványozó IV. rendű alperes a III. rendű alperes felvételét átvette, és azt híradójában bemutatta, az interneten közzétette. A híradóban, illetve azt követően a felperes álláspontját, reakcióját nem mutatta be. A felperes a sajtótájékoztatón elhangzott, és az alperesek által a nyilvánossághoz közvetített állítások valótlanságára hivatkozva polgári pert indított személyiségi jogai megsértése miatt. Az első fokon eljáró bíróság a sérelmezett közléseket valótlan tényállításnak minősítette, nem pedig közéleti-politikai vitában kialakított véleménynek, és ez alapján megállapította, hogy az alperesek megsértették a felperes személyiségi jogait. Az indítványozó felelősségét a hitelt érdemlően nem bizonyított tényállítás híreszteléséért állapította meg. A másodfokon eljáró bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és az I., II. és III. rendű alperesekkel szemben a keresetet elutasította, az indítványozó tekintetében az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az indítványozó szerint a támadott ítéletek folytán sérült a véleménynyilvánításhoz való joga, mivel a bíróság olyan nyilatkozat szó szerinti közlése miatt állapította meg, hogy a médiaszolgáltató indítványozó megsértette a felperes személyiségi jogait, amelyek esetében az eredeti nyilatkozó és a sajtón kívüli továbbközvetítő alperes felelősségét nem állapította meg. Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette, hogy jelen esetben arra kellett választ adnia, hogy a Kúria az Alaptörvénnyel összhangban ítélte-e meg az indítványozó cselekményét, elsősorban azt, hogy a tudósításban elmaradt a cáfolat, illetve az arra történő felhívás. Bár az Alkotmánybíróság gyakorlatában valóban található több olyan döntés is, amely szerint a cáfolat lehetőségének az elmaradása nem alapozza meg a sajtó felelősségét, jelen esetben ez a kivételszabály azért nem volt alkalmazható, mert az indítványozó tudósítása nem volt kiegyensúlyozott, azt szerkesztett, vágott tartalomként sugározta, valamint az egyesület később közzétett közleményéről sem adott tájékoztatást. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kúria ítélete figyelembe vette az irányadó alkotmányos szempontokat, így a konkrét műsor tekintetében hozott döntése nem ellentétes az Alaptörvény rendelkezéseivel, ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény 71. § (4) és (5) bekezdése és 76. §-a egyes szövegrészeit, valamint a 75. § (3) bekezdés b) pontját. Az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményező országgyűlési képviselői indítványban kifejtettek szerint a sérelmezett rendelkezések mindegyike olyan kivételszabályt tartalmaz, amely a környezet és vízpart védelmében hozott, tartalmukat tekintve a környezet védelmével kapcsolatos szabályok lazítását szolgálja. A támadott rendelkezések arra adnak ugyanis lehetőséget, hogy a 71. § (4) bekezdés szerinti esetben miniszteri rendelettel, a 71. § (5) bekezdés és a 76. § szerinti esetben kormányrendelettel, a 75. § (3) bekezdés szerinti esetben pedig helyi önkormányzati rendelettel olyan döntés szülessen, amely a törvényi szinten szabályozott beépítési korlátozásokat megkerüli. A támadott jogszabályszövegek az indítvány szerint nem biztosítják az állam Alaptörvényben előírt természetvédelmi kötelezettségét. A támadott rendelkezések a környezet védelmét szolgáló beépítési korlátozások alól adnak garanciák nélkül felmentést, visszalépve a korábbi, tartalmilag azonos szabályozásban meghatározott védelmi szintre. A delegált alapjogkorlátozási hatáskör következtében tehát megkerülhetővé válnak a törvényekkel szemben támasztott, alapjog-korlátozásra vonatkozó alaptörvényi követelmények. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az Alaptörvény XXI. cikk (1) bekezdésben foglalt egészséges környezethez való alapjogot (és ennek részeként a visszalépés tilalmát) érvényre juttató, és az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdésében foglalt állami intézményvédelmi kötelezettség teljesülését biztosító garanciális törvényi (fő)szabályok alóli kivételszabályokat kizárólag törvényi szinten lehet szabályozni, azok alkotmányosan nem „szubdelegálhatók” rendeleti jogforrási szintre. Jelen esetben azonban a szabályozás a törvényi szinten szabályozott főszabályok alól úgy teremt kivételt (teremti meg a kivételes rendeleti szabályozás lehetőségét), hogy azzal gyengíti az egészséges környezethez való alapjog garanciáit. A támadott rendelkezések ezért alaptörvény-ellenesek, így azokat az Alkotmánybíróság jövőbeli hatállyal megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Pécsi Törvényszék támadott ítéletét. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó a haszonbérleti szerződés alapján használt termőföldre vonatkozóan elővásárlási jogával élve elfogadó jognyilatkozatot tett. Az adásvételi szerződés kapcsán további két személy tett eltérő jogcímen elfogadó jognyilatkozatot. A hatósági eljárásban a kormányhivatal megállapította, hogy az indítványozó elfogadó nyilatkozata az általa hivatkozott jogcím alapján rangsorban megelőzné a másik két nyilatkozatot tevő elővásárlási jogosultságát, azonban az indítványozó nyilatkozatát alaki hiba miatt nem vette figyelembe, mivel az ügyvéd által ellenjegyzett okiraton az ellenjegyző ügyvéd KASZ-számát csupán az okiraton tüntették fel, azt maga az ügyvédi ellenjegyzés nem tartalmazta. E hiányosságra tekintettel a hatóság az adásvételi szerződést nem az indítványozóval, hanem a rangsorban őt követő nyilatkozatot tevővel hagyta jóvá. Az indítványozó keresetében a határozat megváltoztatását kérte, a Pécsi Törvényszék a támadott ítéletével a keresetet elutasította. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a tisztességes bírósági eljáráshoz való joga megsértését állította, és arra hivatkozott, hogy a hatóság és a bíróság alaptörvény-ellenesen értelmezte az ügyvédi ellenjegyzésre vonatkozó szabályozást, ami a tulajdonhoz való joga megsértéséhez is vezetett. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a támadott bírósági ítélet az ügyvédi tevékenységről szóló törvény vonatkozó rendelkezésének deklaráltan egy olyan, kizárólag nyelvtani és logikai értelmezését tekintette alkalmazandónak, amelyhez képest megfogalmazható alternatív (megengedőbb) értelmezés, továbbá a bíróság az általa választott értelmezés során a KASZ feltüntetésére vonatkozó előírás céljára vonatkozó indítványozói hivatkozást irrelevánsnak minősítette. Az Alkotmánybíróság ezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a támadott bírósági ítélet az ügy érdeme szempontjából releváns kérdésben nem tett eleget a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog részét képező indokolt bírói döntéshez való jogból következő követelménynek. Az Alkotmánybíróság tanácsa ezért a támadott határozatot megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 157. § (2), (3) és (10) bekezdése, valamint a 159/A. §-a szerinti szabályozása nem áll összhangban az Alaptörvény VI. cikkében foglalt magánszféra tiszteletben tartásához való jog, valamint a személyes adatok védelméhez való jog alkotmányos elvárásaival. Az Alkotmánybíróság ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2022. december 31. napjáig tegyen eleget. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó (perbeli felperes) a perbeli alperessel mobiltelefon előfizetői szerződéses jogviszonyban állt. Az indítványozó kérelemmel fordult az alpereshez, amelyben kérte, hogy személyes adatait adja ki neki, majd törölje, és tájékoztassa őt arról, hogy kinek engedett hozzáférést és mely adatokhoz. Válaszlevelében a szolgáltató tájékoztatta az indítványozót, hogy az adatait a támadott törvényi rendelkezésre hivatkozással nem adhatja ki, illetve azokat nem törölheti. Az indítványozó keresetében kérte a bíróságtól, hogy kötelezze az alperest a kért adatok kiadására és törlésére. A bíróság a tárgyalás felfüggesztése mellett kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását, a testület azonban a bírói kezdeményezést visszautasította, mivel nem a bíró által támadott rendelkezés akadályozta meg a felperesi kérelem teljesíthetőségét, hanem a törvény más, illetőleg az információszabadságról szóló törvény kapcsolódó rendelkezései. Az indítványozó keresetét a bíróság ezt követően elutasította. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott jogszabályi rendelkezés sérti a magánszféra tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez fűződő jogot. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés valóban túl tágan határozza meg, hogy az adatkérésre külön törvény szerint jogosultak milyen eljárásban, milyen célra és mennyire kiterjedt adatszolgáltatást kérhetnek. Az adatok átadására vonatkozó felhatalmazás ebből kifolyólag túlzottan általános, absztrakt, hiányoznak belőle azok a konkrétumok, amelyek az adatkezelést annak céljához tudnák kötni és igazítani. Az Alkotmánybíróság teljes ülése megállapította, hogy a jogalkotó kötelezettsége, hogy a jelenleg hiányzó, megfelelő garanciáknak a szabályozásba történő beépítésével összeegyeztethetővé tegye az adatgyűjtést és -szolgáltatást az alapjog-korlátozás alkotmányos kritériumaival, ezért felhívta az Országgyűlést, hogy a jogalkotói feladatának tegyen eleget.

Az Alkotmánybíróság elutasította a szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet 97. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. A sérelmezett rendelkezés folytán büntetés-végrehajtási intézetbe levélként a továbbiakban nem küldhető könyv, katalógus, újság, folyóirat, hanem a fogvatartott havi egy csomagjaként fogadhatja ezeket. Az indítványozó álláspontja szerint ezen szabályozás sérti a fogvartottak szabad vallásgyakorláshoz fűződő jogát, a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékozódáshoz való jogát, valamint a művelődéshez való jogát. Az indítványozó szerint a sérelmezett rendelkezés tovább szűkíti a fogvatartottak amúgy is korlátozott hozzáférését a jogszabályokhoz, jogi állásfoglalásokhoz, ez pedig a folyamatban lévő eljárásaik tekintetében a védelemhez való jog és a tisztességes eljárásához való jog sérelméhez is vezethet. Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette, hogy a támadott szabályozás ugyan szűkíti a levélküldemény formájába beletartozó küldeményeket, de a fogvatartottaknak számos egyéb lehetőségük van a sérelmezett alapjogok gyakorlására. A rendelet megváltoztatásával előidézett korlátozás alkotmányosan igazolható, és nem éri el az alaptörvény-ellenesség szintjét, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria támadott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó (egy internetes hírportál szerkesztősége) cikket közölt, amelyben beszámolt arról, hogy egy politikus sajtótájékoztatót tartott, és közleményt adott ki annak kapcsán, hogy feljelentést tett egy visegrádi szállodaeladással összefüggésben. A felperes a cikk rá vonatkozó állításai miatt sajtó-helyreigazítási kérelemmel fordult az indítványozóhoz, mivel azonban az határidőben a kérelemnek nem tett eleget, a felperes sajtó-helyreigazítási pert indított. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, amit a másodfokú bíróság helybenhagyott. A Kúria a jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte, és kötelezte az indítványozót helyreigazítás közzétételére, mivel a Kúria szerint a cikkben foglalt két közlés vonatkozásában nem került sor a tényállítások bizonyítására. Az indítványozó szerint a Kúria alaptörvény-ellenesen szűken értelmezte a közügy fogalmát, és ezzel összefüggésben tévesen határozta meg a felperes közszereplői státuszát és tűrési kötelezettségét. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria ítélete sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, valamint a sajtószabadsághoz való jogot. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az indítványozó által közölt cikk egy országgyűlési képviselő által elmondottakat idézte, amelynek tartalma egy olyan gazdasági szereplőre volt visszavezethető, akinek neve és érdekeltségei többször is megjelentek a sajtóban. Ez alapján megállapítható, hogy a cikk tartalma egy közügyeket érintő témáról szólt. A cikkben azonban nem szerepelt az érintett felperes cáfolata, sőt egyértelműen arra lehet következtetni, hogy arra az indítványozó a cikk megjelenése előtt a felperesnek nem biztosított lehetőséget. Az Alkotmánybíróság korábban már kifejtette, hogy a cáfolat, vagy legalább annak lehetőségének elmaradása önmagában megalapozhatja az érintett sajtóorgánum felelősségét. A Kúria ítélete tehát az Alaptörvénnyel összhangban értékelte a sajtótájékoztatókról történő közlésre irányadó alkotmányos szempontokat, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria támadott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó mint felperes az alperesi sajtóirodához fordult azzal a kéréssel, hogy két újságírója számára sajtóbelépőt biztosítsanak az Országházba, továbbá videó- és hangfelvétel készítéséhez kért engedélyt az ülésterem körüli folyosón. Az alperes válaszában tájékoztatta a felperest arról, hogy napi belépőt csak az érvényben lévő szabályzat szerint tudnak biztosítani, egyéb helyszínen nem. A felperes kereseti kérelmében a tájékoztatás hatályon kívül helyezését kérte, valamint a 4/2019. számú házelnöki rendelkezés megsemmisítését. Az elsőfokú bíróság a keresetlevelet visszautasította, melyet a másodfokú bíróság helybenhagyott, a Kúria pedig hatályában fenntartott. A Kúria az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára alapítva arra a következtetésre jutott, hogy sem a szankcionált parlamenti képviselők, sem a kitiltott újságírók nem jogosultak arra, hogy parlamenten kívüli, azaz bírói jogvédelmet élvezzenek. Az indítványozó álláspontja szerint a felülvizsgálati döntés érvelése önkényes, és indokolatlanul vonja meg az indítványozótól a bírói út lehetőségét, ezért sérti az Alaptörvény tisztességes eljáráshoz való jogát és diszkrimináció tilalmába ütközik.  Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette, hogy az alkotmánybírósági gyakorlatnak megfelelően az Országgyűlés fegyelmi döntései nem minősülnek sem bírósági, sem hatósági, sem közigazgatási döntésnek. Az ilyen döntésekkel szembeni jogorvoslat hiánya önmagában nem eredményez alaptörvény-ellenes helyzetet. Az Alkotmánybíróság azt is hangsúlyozta, hogy az Országgyűlés üléseiről való tudósítás az Alaptörvényből következő alapjog, ez a jogosultság ugyanakkor az Országgyűlés rendjére, rendeltetésszerű működésére tekintettel korlátozható. Az Alkotmánybíróság a vizsgálata során nem állapította meg a kúriai végzés alaptörvény-ellenességét, ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a pirotechnikai termékek forgalmazásának és felhasználásának év végi korlátozásáról szóló 587/2020. (XII. 16.) Korm. rend. 1. § a) pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló indítványt. A sérelmezett rendelkezés megtiltotta a 173/2011. (VIII. 24.) Korm. rend. 98. § (1) bekezdése szerinti engedélyek kiadását, vagyis azt, hogy az 1-3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termék december 28. és 31. közötti időszakban történő forgalmazásához a tárolás ideiglenes tárolóhelyre is engedélyezhető legyen. Az indítványozó előadása szerint a rendelkezés sérti a munkához való jogot azáltal, hogy a már engedélyezett (pirotechnikai termékértékesítéshez szükséges) ideiglenes tárolóhelyek használatát megtiltotta, ezáltal a már megkezdett vállalkozási tevékenység folytatását megakadályozva oly módon, hogy az engedéllyel rendelkező vállalkozás a tevékenységét nem tudta folytatni és új engedélyt nem tudott kérni. Az indítványozó álláspontja szerint az intézkedés diszkriminatív, a vállalkozáshoz való jogba és a jogállamiság elvébe ütközik. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a sérelmezett jogszabályi rendelkezés, mint a vállalkozási tevékenységet érintő közjogi beavatkozás, az adott tevékenység folytatásához való jogot nem vonta el teljes egészében, a pirotechnikai termékek forgalmazásával foglalkozó vállalkozások ilyen jellegű tevékenységét nem lehetetlenítette el teljesen. Nem valamennyi tárolási hely használatát, illetve az onnan történő forgalmazást tiltotta, a közjogi beavatkozás kizárólag az ideiglenes tárolóhelyek tekintetében jelentett korlátozást. Az Alkotmánybíróság utalt arra is, hogy a pandémia alatt folyamatosan, mindenki által ismerten születtek meg azok a kormányzati intézkedések, amelyek a járványhelyzet függvényében korlátozásokat vezettek be. Ezek ismeretében reálisan lehetett számolni azzal, hogy az olyan év végi eseményt, mint a tűzijáték, korlátozni vagy tiltani fogja a jogalkotó, hiszen ez illeszkedett a korlátozó intézkedések sorába. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság tanácsa megállapította, hogy a kifogásolt rendelkezés nem ellentétes az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseivel, ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította. Az ügyben további 40 indítványozó fordult az Alkotmánybírósághoz megegyező tartalmú indítvánnyal. Az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (5) bekezdése alapján járt el, melynek értelmében a több érintett által benyújtott, az Alaptörvényben biztosított azonos jog sérelmére és alkotmányos összefüggésre alapított, azonos tárgyú indítvány esetén az Alkotmánybíróság az ügy érdemi vizsgálatát az első befogadást követően elvégezheti. Az érdemi döntés következményei a többi azonos tárgyú, de még nem befogadott indítványra a döntés érdemétől függően megfelelően alkalmazandóak.

Az Alkotmánybíróság elutasította a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi III. törvény 302. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó végrehajtási kifogását a bíróság elutasította, az önálló bírósági végrehajtó felosztási tervét pedig hatályában fenntartotta. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Az indítványozó azért terjesztett elő végrehajtási kifogást az önálló bírósági végrehajtó felosztási terve ellen, mert a végrehajtási törvény jelenleg hatályos 170. §-a alapján állapította meg a kielégítési sorrendet a támadott rendelkezés miatt, amely indítványozó számára kedvezőtlen volt. Az indítványozó álláspontja szerint ugyanis az ügyében a kérelmek benyújtásakor, azaz a 1997. június 7-től 2012. március 14-ig hatályban volt rendelkezést kellett volna alkalmazni. Az indítványozó álláspontja szerint a végrehajtó és a bíróságok jogértelmezésükkel visszaható hatályú jogalkalmazást valósítottak meg. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a törvény támadott rendelkezése a kihirdetését megelőző időre nézve nem állapított meg kötelezettséget, illetőleg magatartást visszamenőleges hatállyal nem minősített jogellenesnek. A támadott jogszabályi rendelkezés visszamenőleges hatályúként nem értelmezhető, mivel a meglévő jogviszonyokat önmagában nem módosítja. Az érintett jogalanyoknak lehetőségük volt arra, hogy magatartásukat az előírásokhoz igazítsák, mivel a támadott rendelkezés közel 30 éve változatlan. Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtettek szerint az indítványozó által kifogásolt szabályozási megoldás nem sérti a jogállamiságból levezetett jogbiztonság követelményét, ezért a tanács az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 72. § (3) bekezdés „tényleges” szövegrésze, 72. § (4) bekezdés „ha” és „a termelésszerkezet jelentős mértékű megváltoztatására kényszerül” szövegrésze, valamint a természet védelmét szolgáló egyes támogatásokra, valamint kártalanításra vonatkozó részletes szabályokról szóló 276/2004. (X. 8.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdés d) pontja „bekövetkező jelentős mértékű termelésszerkezet-változtatással” szövegrésze és az 5. § (1) bekezdés „tényleges” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben a felperesi indítványozók szomszédos telkekkel rendelkeznek. Az illetékes nemzeti park igazgatósága kérte az alperesi hatóságot, hogy a telkeken észlelt fokozottan védett erdélyi földikutya jelenléte miatt az ingatlanokon a szükséges korlátozásokat rendelje el. Az alperesi hatóság a sérelmezett határozatában az ingatlanokon gazdálkodási korlátozást rendelt el. Az indítványozók fellebbezéssel éltek az elsőfokú hatósági határozat ellen, melyet a Pest Megyei Kormányhivatal helybenhagyott. A felperesek kereseti kérelmet terjesztettek elő kártalanítás iránt, egyben a közigazgatási határozat megsemmisítését és az alperes új eljárásra utasítását kérték. A bíróság a felperesek keresetét elutasította. Az indítványozók álláspontja szerint a döntések és jogszabályi rendelkezések a tulajdonhoz való alapjogukat megsértették azzal, hogy az építési telkek több mint százmillió forintot meghaladó forgalmi értéke kevesebb mint felére csökkent, az érintett terület a gazdálkodási korlátozás miatt rendeltetésszerű használatra alkalmatlan lett. Az ítélet továbbá önkényesen különbséget tett az ingatlanok tulajdonosai között a kártalanítás feltételeinek szempontjából aszerint, hogy a tulajdonuk védett vagy védett természeti területen kívülre esik. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a vizsgált szabályozás nem egymással összehasonlítható helyzetben lévő, homogén csoporton belül tesz indokolatlan különbséget, hanem a védett természeti érték adott területen való jelenlétének tartóssága (és ezáltal az esetlegesen elrendelésre kerülő gazdálkodási korlátozás időtartama) alapján egymással nem összehasonlítható helyzetben lévő csoportok között alkalmaz eltérő előírást a kártalanításra vonatkozóan, ezért nem ütközik diszkrimináció-tilalomba. Nem ellentétes az Alaptörvénnyel az a szabályozás, amely a mezőgazdasági művelés alatt álló, védett természeti területnek nem minősülő ingatlanok vonatkozásában csak a jelentős termelésszerkezet-változás miatt jogosult kártalanításra, a kártalanítás terjedelme pedig a tényleges károk körére korlátozódik. Az Alkotmánybíróság tehát arra a következtetésre jutott, hogy a támadott szabályozás az alkotmányjogi panaszban megjelölt okokból nem ellentétes az Alaptörvénnyel, ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Debreceni Törvényszék támadott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó gazdasági társaság épület bontásra irányuló kötelezettség végrehajtása ellen törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett. A támadott miniszterelnökségi végzés az építésügyi hatósági döntést megváltoztatta, és a végzés ellen önálló jogorvoslatot biztosított. Az indítványozó keresetet nyújtott be a végzés ellen, hivatkozással arra, hogy számára jogszabályban rögzített fellebbezési jogot kellett volna biztosítani a végrehajtást elrendelő végzéssel szemben, továbbá a miniszterelnökségi végzés a visszamenőleges jogalkalmazás alkotmányos tilalmába is ütközik, mert olyan jogszabályon alapul, melyet csak 2020. március 1. napját követően indult közigazgatási eljárásokban lehet alkalmazni. A bíróság a keresetet elutasította. Az indítványozó álláspontja szerint a bíróság ítélete és a Miniszterelnökség vitatott végzése megsértették a jogállamiság és a jogbiztonság elvét, a tisztességes eljáráshoz való jogát, valamint a jogorvoslathoz való alapjogát. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az indítvánnyal támadott ítélet és hatósági döntés nem eredményezhetett visszaható hatályú jogalkalmazást, hiszen valójában az ügy megítélését érintő jogszabályváltozás nem történt. A jogszabály előírásával megegyező hatósági és bírói jogalkalmazás pedig nem vezetett az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának sérelméhez. Az Alkotmánybíróság tanácsa ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajózási képesítésekről szóló 15/2001. (IV. 27.) KöVim rendelet 2020. január 1-je és 2021. szeptember 27. között hatályos 9. § (2a) bekezdése c) pontjának „és a bizonyítványt kiállító államban lakóhellyel rendelkezik” szövegrészét, továbbá alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a rendelet 2021. szeptember 28-tól hatályos 9/C. § c) pontjának ugyanezen szövegrészét. Az Alkotmánybíróság elrendelte továbbá a Szolnoki Járásbíróság támadott végzésével befejezett, valamint az alaptörvény-ellenesnek nyilvánított, illetve megsemmisített szövegrészek alkalmazásával érintett szabálysértési eljárások felülvizsgálatát. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó Horvátországban szerzett nemzetközi kedvtelési célú hajóvezetői bizonyítványt, amellyel a Tiszán hajózott saját hajóján. Az illetékes hatóság igazoltatta, majd feljelentést terjesztett elő vele szemben arra hivatkozással, hogy az okmány alapján Magyarországon nem jogosult kishajó vezetésére. Az indítványozó kifogást nyújtott be, melynek következtében a Szolnoki Járásbíróság támadott végzésével a víziközlekedési szabályok megsértése miatt indult eljárást megszüntette, az engedély nélküli vezetés miatt indult eljárásban pedig figyelmeztetés intézkedést alkalmazott az indítványozóval szemben. Az indítványozó álláspontja szerint az eljáró bíróság döntésével megsértette a törvény előtti egyenlőséghez való jogát, valamint a diszkrimináció tilalmára vonatkozó szabályokat. Az Alkotmánybíróság nyilatkozattételre hívta fel a 2020. január 1-jével bevezetett, majd 2021. szeptember 28-ai hatállyal módosított jogszabály megalkotóját, az innovációs és technológiai minisztert. Az Alkotmánybíróság a rendelet kifogásolt szabályozásának alkotmányos indokaként nem tartotta elfogadhatónak azt az érvet, hogy a rendelet támadott szövegrésze pusztán megismételné az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága Belvízi Közlekedési Munkacsoportjának 40. számú határozata személyi hatályát, illetve hogy a normavilágosságot és a jogbiztonságot szolgálná. A Horvátországban szerzett ICC okmány magyarországi elfogadhatósága szempontjából az horvátországi lakóhellyel nem rendelkező, magyar állampolgárságú indítványozó, illetve azok a magyar állampolgárok, akiknek horvátországi lakóhelye van, a rendelet kifogásolt rendelkezései alapján eltérő elbánásban részesülnek, ez pedig az egyenlő bánásmód követelményével ellentétes.  Az Alkotmánybíróság tanácsa ezért a támadott jogszabályi rendelkezés megsemmisítéséről és alkalmazási tilalmáról döntött, továbbá elrendelte az érintett szabálysértési eljárások felülvizsgálatát.